Most lett vége a fűtési szezonnak, mégis nagyon sok gáz van a magyar tározókban

Kétszer annyi, mint az előírt.

A fűtési szezon után a júliusra elvárt szint felett a gáztárolói töltöttség - közölte az Energiaügyi Minisztérium (EM) az MTI-vel szerdán.

A közlemény szerint az uniós ütemterv május elsejére 37 százalékos arányt ír elő a magyarországi tárolók töltöttségére. A legfrissebb adat 68 százalékos, ezzel nemcsak a mostanra elvárt szintet múlja jócskán felül, hanem a július elejére megköveteltet is meghaladja.

Április közepén ért véget a hivatalos fűtési szezon, de a hónap első felének nyárias napjaiban már megindult a betárolás. A jelenleg 4,5 milliárd köbméternyi készlet másfélszeresét teszi ki a tavalyi egész éves lakossági fogyasztásnak.

„A megfelelő téli felkészülésnek köszönhetően tíz hónapja nem csökkent a kétharmados szint alá a hazai földgáztárolók töltöttsége” – olvasható a közleményben.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Gazdaság