Kapitalizmus: szeretem! (Belvárosi Savaria Mozi)
Aki netán aggódott volna, hogy Michael Moore amerikai sztár-dokumentumfilmesnek valami baja van, mert a pénzügyi válság kirobbanása óta a véleményformálók közül éppen ő nem tárta elénk véleményét, az most megnyugodhat. A makacsul kitartó, kövérkés és kreatív alkotó ismét elemében van. Sőt, talán jobb és szórakoztatóbb, mint valaha. Meg persze dühösebb és elkeseredettebb is. Új munkájában, a magyarul Kapitalizmus: szeretem! címre keresztelt valóság-moziban elmondja saját verzióját a 2008 őszén kirobbant (inkább: nyilvánvalóvá vált) globális krízis okairól és természetéről.
Polgaz-szeminárium
Moore foncsorozás (elfogultság:) miatt görbe tükre ezúttal sem sok reménykeltőt mutat. A gazdasági és szociális mélyrepülés felénk ugyancsak érezhető legújabb hullámának okozójaként egyértelműen a szabadpiac mindenekelőtt való igazságát hirdető, csaknem harmadik évtizede tartó neoliberális politikát és annak vadhajtásait nevezi meg.
Például hogy az amerikai kormányok pénzügyi vezetői rendre a legnagyobb bankok igazgatótanácsából kerültek, kerülnek ki. Hogy aztán a nagybefektetők és a felelőtlen profithajszolás érdekében a pénzügyi szabályokból kitakarítsanak minden féket és biztosítékot. Aztán a csőd beköszöntésekor adófizetők pénzéből gigantikus mentőcsomagot szavaztassanak meg maguknak - ha kell, a törvényhozók lefizetésével, zsarolásával. Közben pedig a befektetési tanácsadó és közgazdaságtan harvardi tanára sem képes közérthetően megfogalmazni a kamerába, hogy pontosan milyen ügyleteket is bonyolítanak újabban a tőzsdén…
Tények szórakoztatóan - és dühtől keserűen
A nagypolitika és a tőzsde tényeinél is megrázóbbak azonban a filmnek azok a részei, amik az átlag amerikaiak kálváriáiról mesélnek. A kilakoltatásokról, amelyekben középosztályi családok vesztik el nemzedékek óta biztos vagyonukat. Amelyek lebonyolításához komplett hadseregként, tucatnyi autóval vonul ki a seriff hivatala. Ahol végső tőrdöfésként a foglaló bank ezerdolláros csekkel alázza meg a házát kitakarító, lomtalanító farmert.
Különösen bicskanyitogatóak azok a történetek, amikben hozzátartozók mesélnek a betegségben vagy balesetben elhunyt családtagok volt munkaadóinak cinikus húzásairól: a cégek titokban busásan megtérülő életbiztosításokat kötnek dolgozóik nevére, melyek kedvezményezettjei maguk a cégek. A rendszer még nevet is kapott a belső utasításokban - halott paraszt biztosítás.
Robin Hood szelleme kísért a Wall Streeten
A rendező ezúttal sem sokat ad a jelenségek hagyományos dokumentumfilmekben megszokott, többoldalú és alapos körüljárására. Érzelmektől vezérelve tételeket állít fel és többnyire azokat a tényeket sorolja, amik igazságait bizonyítják. Tegyük hozzá azonnal: könnyen teszi, ha a bankárok, politikusok és vállalatvezetők gőgösen csapják le a telefont és nem nyilatkoznak - vagy egyszerű és provokatív kérdéseire csak mellébeszélnek.
Moore ebben a filmjében is a kedvelt eszközeivel él. Látunk vicces animációs betéteket, önkényesen összeválogatott statisztikai adatokat és archív anyagokat, szubjektív kommentárjával alámagyarázott bejátszásokat. A legszórakoztatóbbak azok a provokatív kísérletei, amikor pénzszállító páncélautóval és zsákokkal megy el a legnagyobb bankokhoz, hogy visszakérje az adófizetők dollárjait. Vagy amikor bűnügyi helyszínelő szalaggal veszi körbe a tőzsde épületét, majd hangosbeszélővel megadásra szólítja fel a bent dolgozó „bűnözőket”.
„A változásban hiszünk” - A jó király mítosza él
Minden indulatossága ellenére a rendező ezúttal nem csak szatirikus képességeit csillogtatja. A film nyomon követ néhány civil technikát, amik a kiszolgáltatottság végét jelenthetik az egyszerű dolgozók és vállalkozók számára. Látunk számláikkal tisztességgel birkózó család érdekében összefogó utcaközösséget. Közös tulajdonban működtetett sütőipari és high-tech kisvállalatokat. Csődbe ment gyárat hitelező bankot a munkáskövetelések elismerésére és kifizetésére rászorító gyárfoglalást.
És persze a jogos vagy csak egyszerűen naiv reménykedést a tavaly hivatalba lépett elnök politikájával és személyes állásfoglalásaival kapcsolatosan. A film talán legnagyobb durranása egy archív felvétel bemutatása Roosevelt elnök szociális terveivel kapcsolatosan. Óhatatlanul eszünkbe jut az alig egy hónapja megszavazott Obama-féle biztosítási reformmal való hasonlósága. A magyar szociális védőháló erőteljes foszladozása idején nem érdektelen ezeket a jenki párhuzamokat figyelni…
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
