Török Ferenc: Overnight (tékákban, boltokban és az Indavedeón)
Oliver Stone bankosokat, pénzembereket az erkölcsösségre azért még némileg érzékeny lényeknek beállító folytatás-mozija, a Tőzsdecápák 2 kapcsán érdemes megnézni, felénk milyen történeteket mesélnek a pénz gerincroppantó-gerinchajlító hatásáról. Nem csoda, hogy abban az országban, ahol a kapitalizmus másfél évszázad után is csak „majd ez is elmúlik” mentalitással kezelt külső kényszer, ahol mindenféle populista és tőkeellenes kormányzati húzáshoz lehet tömegtámogatást kapni - ott a mesemondók sem fognak túl árnyalt képet festeni a profi pénzcsinálókról. Első blikkre úgy tűnik, Török Ferenc 2007-es darabja, mintha kivétel lenne…
Erős kezdés…
Vas Péter (a magyar színjátszás egyik ügyeletes fenegyereke, Bodó Viktor) harmincas bróker életének egyik legkiélezettebb napját követjük végig. Hősünk világa éppen ezernyi darabra készül hullani. Alkalmi szerető mellett ébred valahol akárhol Budapesten. Alapkezelő, befektetési tanácsadói munkáját rezignált kívülállással végzi. Elsősorban a hűvös és magabiztos látszat megtartására fordítja egyébként temérdek energiáját.
Amire ezen a napon nagy szüksége is lesz, mert Németországból megjelenik a cég egyik legnagyobb ügyfele, az elegáns Fischer úr ( Hans Zischler, aki megmutatja, milyen a befolyásból és hatalomból eredő igazi magabiztosság), hogy a Péter által korábban garantált haszonnal lényegében 24 órán belül elvigye tízmillió eurós befektetését. A tőke még csak meglenne - de profitnak (Kelet-Európa fél-perifériája már csak ilyen) se híre, se hamva. Indulhat a nagy magyar tőzsde-játszma a zsetonért…
Mindennek tetejébe…
Hogy az amúgy is kiélezetten pergő órák még nagyobb tétre fussanak, Péter a napi postával pozitív terhességi tesztet kap. Amiről kisebb dramaturgia késleltetéssel kiderül, hogy állandónak hazudott-hitt szerelmétől, az elit műkincsárveréseken kikiáltóként dolgozó Rozitól ( Pető Kata) származik. A lány persze választ vár hősünktől a gyerek és kettejük kapcsolata tárgyában, bár Pétert ismerve a döntésből való kivonulásra van felkészülve leginkább.
A forgatókönyv a munkahelyi és magánéleti káosz-motívumok és sűrű alaphelyzet mellé még adagol néhány jól felvázolt hozzávalót. Egy válási papírokkal megjelenő, érzékeny és meg nem értett feleséget ( Gryllus Dorka). Egy familiárisnak hazudott munkahelyi atmoszférát high-tech irodabelsőkkel és egy negédesen bornírt, groteszk irodavezetővel (a mindig nagyszerű Máté Gábor). Na meg a brókerünk elveszejtésére törő, simulékony és stréberlelkű riválissal ( Mészáros Béla). Egy alkalmi irodai szexpartnerként és a bizalmas információk forrásaként is működő, vonzó középkorú titkárságvezetőt (a kiismerhetetlen Eszenyi Enikő). A hegyvidéki villájában minden reggel kábult magányosságban ébredő gabonaalkusz barátot.
Valamit kezdeni kellene a gordiuszi csomóval
Minden adott tehát egy privát pokollal spékelt, krimiszerűen pergő és a pénzcsinálás kétesélyes rulettjátékát pontosan leképező mozihoz. Direktorunk igyekszik is. A filmidő jelentős részét szánja a film címét is adó (egyébként illegális) tranzakció kibontására: egy hasonló bukta elől Indiába futott baráton ( Szőcs Artur nagyszerű alakítása) keresztül, bennfentes információk birtokában, a távoli tőzsdék eltérő nyitását kihasználva kockázatos tranzakcióba kezd, hogy a pesti piacnyitásra előteremtse a pénzt.
Közben magát is igyekszik megtalálni. Ami azért nehezebb feladat, mert már nem is pontosan látszik, mikor és hol kezdte elveszíteni a kapcsolatot egykori sokra hivatott és főként őszinte önmagával. Főként meg hogy egyáltalán maradt-e még benne más, mint az állandó szerepjátszással és alkalmazkodással szembeni cinikus ellenállás, kilépés és menekülés ösztöne. Van-e még ember a pózok és gesztusok mögött?
Minek nevezzelek?
A filmben minden alkotóelem és részletmegoldás a helyén van. Remek a színészválasztás. Ezernyi pontos és hiteles gesztussal kerül elénk a magyar újkapitalizmus bábszínház világa, amiben még a szálakat mozgató szereplők sem hisznek igazán. Hideglelősen pontosak az elegáns dizájnnal és mértani formákkal felevezett, elidegenedett és otthontalan terek a brókerirodáktól a szingliotthonokon át a taxival átszelt személytelen utcákig.
Pontosak a megfigyelések a boldogságkeresés különféle magántaktikáiról és (főként) csődjeiről. A sztorit viszont mintha felszívná és elmosná mindez a részletgazdagság. Jó példa erre a nyitányban ábrázolt antiglobalista szál (egy aktivista a kommunikációs teleszkóp-központhoz láncolja magát, ami a pénzügyi játszma legkiélezettebb pontjain a kapcsolat megszakadásával fenyegetné főcselekményt) későbbi szinte teljes elfelejtése a rendezés részéről.
Nem azzal van a gond, ahogy a film végére nagyjából hősünk számára is kiderül, hogy a sikeres pénzcsinálásnál sokkalta bonyolultabb dolog az emberi kapcsolatok és az önazonosság árfolyamának helyes értelmezése (amit mintha a távolba szakadt barát sejtene meg, amikor a szerelme mellett felébredve kilép az óceán partjára). Sokkal inkább, hogy nem igazán értjük, ehhez a krízistörténethez és példabeszédhez miért éppen ezt az egyébként önmagában izgalmassá tehető történetet és ezt a pontosan ábrázolt világot kellett háttérül választania az alkotóknak…
