Két és fél évet is várhat majd a túlórapénzére vagy a szabadnapjára

Ez a lényege a kormány legújabb ötletének. Három évre emelnék a munkaidő-keret elszámolását, a szakszervezetek rabszolgaságról beszélnek.

Egyéni képviselői indítvánnyal akarja módosítani a Fidesz a Munka Törvénykönyvét. Ez a módszer azért

népszerű

az Orbán-kormánynál, mert így el lehet kerülni a szakmai és érdekképviseleti egyeztetést, és gyorsan át lehet vinni az országgyűlésen a módosítást.

Három hetet is dolgoztathat egyben a főnök

Most ezzel a módszerrel a Munka Törvénykönyvét akarják módosítani, mégpedig a munkaidő-keret elszámolását. Ez a keret jelenti azt a határidőt, amin belül a munkáltatónak el kell számolnia a munkavállalóval a túlórákat. A Fidesz-kormány előtt ez az időkeret két hónap volt, pár éve egy évre emelték. Most pedig három évre tervezik.

Forrás: 24.hu

Ha elfogadja az országgyűlés a módosítást, a munkavállaló nem panaszkodhat, ha két és fél évvel később kapja meg a túlórapénzt. És az is hogy akár heteket dolgoztatják egyfolytában, és majd, valamikor, három éven belül kaphat ezért szabadnapokat.

A terv miatt a szakszervezetek felháborodtak, a VDSZ számításai szerint a módosítással az amúgy is extrém módon túlterhelt magyar dolgozók plusz juttatás nélküli túlórái akár évi 400 órával emelkedhetnek. Balogh Béla, a Vasas Szakszervezeti Szövetség országos elnöke szerint már most sem mindig megfelelően adják ki a pihenőidőt, és gyakori a 10-21 napot meghaladó egybefüggő munkavégzés.

Ez egy rabszolgatörvény

Kijelentette: a törvénytelenségek és szabálytalanságok mellett megengedhetetlen, hogy a valamikori kéthavi munkaidő-keret egyoldalúan hároméves munkaidő-keretre nőjön, miközben a semmitmondó korlátozás mellett a munkavállalói érdekek, a család és munka egyensúlya, a magánélet teljesen alárendelődik a munkáltató akaratának.

Az Értelmiségi Szakszervezeti Tömörülés (ÉSZT) felháborítónak és elfogadhatatlannak tartja a Munka törvénykönyvének újabb változtatását, ez nem más szerintük, mint egy rabszolgatörvény. Úgy vélik, a kormány egyéni képviselői beadvány mögé bújva, gyáva módon kívánja a multik érdekeit védeni a munkavállalók kárára.

A Fidesz 2011-ben nyúlt először a Munka Törvénykönyvéhez Könnyebben bukhatjuk el a bérünket július 1-től 2012. June 30. 13:48 , akkor jött a szabadság idejének csökkentése, a munkavállalók kirúgásának megkönnyítése, a túlóra felső határának az emelése, a pihenőidő munkáltató általi egyoldalú beosztása.

Aztán jött a megváltozott munkaképességűek elleni támadás Segélykiáltás a Savaria Nett-Packból 2013. October 17. 12:49 , majd a diákmunkások munkájának leértékelése Miért akarja a kormány, hogy a diákmunkások kevesebbett keressenek? 2016. May 03. 15:20 . Most pedig itt az új szabály, ami gyakorlatilag szabad kezet ad a munkáltatónak a túlóráztatásra, és arra, hogy az ezért járó pénzhez vagy szabadidőhöz akár évek múlva jusson hozzá a munkavállaló.

Címlapfotó: 24.hu

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet