Felmentették a BMW vezetőjét - műszaki hiba miatt történt a halálos baleset Sárvárnál

A személyautó egy balra ívelő kanyarban futott padkára, majd egy szemből érkező Nissan elé pördült 2021 augusztusában. A BMW egyik utasa meghalt, a másik két utas súlyosan megsérült. A másik gépkocsiban egy német család ült. Jogerős felmentő ítélet született.

A Sárvári Járásbíróság bizonyítottság hiányában felmentette a vádlottat halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt indult ügyben. A vád szerint 2021 augusztusában, a 88-as számú főúton egy balra ívelő kanyart követően elveszítette uralmát gépjárműve felett és letért a kavicsos útpadkára. A sofőrnek sikerült visszakormányozni az autót az úttestre, azonban átsodródott a szemközti forgalmi sávba, és összeütközött egy ott közlekedő másik gépkocsival.

Egy halottja és hét sérültje van a sárvári balesetnek - BMW perdült Nissan elé
TM/Nyugat.hu

A baleset következtében a vádlott által vezetett személygépkocsi egyik utasa a helyszínen az életét vesztette, a másik két utasa nyolc napon túl gyógyuló súlyos, illetve maradandó sérüléseket szenvedett el.

Egy halottja és hét sérültje van a sárvári balesetnek - BMW perdült Nissan elé
TM/Nyugat.hu

A bírósági eljárásban kirendelt igazságügyi műszaki szakértő szakértői véleménye alapján megállapítást nyert, hogy a balesetet műszaki hiba, és nem a vádlott mulasztása okozta, így az ügyben felmentő ítélet született, amely jogerős.

Összeütközött két autó a 88-as főúton Sárvárnál
TM/Nyugat.hu
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sokkoló