A mai napon Alsóújlak, Bejcgyertyános, Celldömölk, Egervölgy, Gérce, Ikervár, Kám, Meggyeskovácsi, Nyőgér, Rum, Sárvár, Sitke, Sótony, Zsennye, Rábatöttös, Szemenye, Csénye, Hosszúpereszteg, Karakó, Mersevát és Mesteri kerül sorra a katasztrófavédelem tájékoztatása szerint.
Mint írják, az országos szúnyoginvázió miatt minden eddiginél nagyobb területen, minden eddiginél több településen dolgoznak a szakemberek a helyzet javításán. A múlt héten 120 ezer hektáron gyérítettek, a következő hetekben hasonló intenzitással zajlanak a kezelések az ártalom csökkentéséig. A rovarszakértők folyamatosan mérik, hogy az ország mely területén van a legtöbb szúnyog, ez alapján dől el, hogy hol a legsürgősebb a beavatkozás. Az intenzív védekezési munkák mindaddig zajlanak, amíg sikerül elfogadható szintre csökkenteni a szúnyogártalmat.
A héten összesen 477 településen és 9 budapesti kerület belterületén permetezik a szúnyogokat.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
