Nagyon durva történetek - Beismerte tettét a hidegvérű sorozatgyilkos

A rendőrség ma közölte a részleteket.

Több emberöléssel is gyanúsítják külföldön D. Csabát, a csantavéri születési szerb-magyar férfit, aki ellen egy budapesti gyilkosság ügyében befejezte a nyomozást a rendőrség - jelentette be pénteki sajtótájékoztatóján a Budapesti Rendőr-főkapitányság életvédelmi osztályvezetője.

Gál Sándor - aki hidegvérű sorozatgyilkosnak nevezte a gyanúsítottat - elmondta: a férfi 2018 szeptemberében kokaineladás ürügyével egy budapesti bevásárlóközpont mögötti területre csalt egy gödöllői vállalkozót, majd fejbe lőtte.

A férfi beismerte tettét, de azt mondta, csak meg akarta tisztítani Európát a drogtól. Állítása szerint a bosszú is vezérelte, mert a sértett tippet adott ellenfeleinek tartózkodási helyéről, és rá is lőttek a Margitszigeten - közölte.

Az alezredes elmondta: az eredetileg építési vállalkozó sértett kábítószereladással kezdett foglalkozni, és kokaint akart vásárolni.

D. Csaba többször is egyeztetett a vállalkozóval, aki több mint 44 ezer eurót adott át neki és szerb társának. A végzetes találkozóra a vállalkozó a barátnőjével ment el, ám a nőnek azt mondta, hogy a helyszíntől távol várakozzon, mert olyan emberekkel fog találkozni, akik már öltek embert.

Gál Sándor szerint a legvalószínűbb az, hogy D. Csaba mindössze pénzt akart szerezni, de amikor a vállalkozó ellenőrizni akarta a szállítmányt, megölte őt. A szakértői vizsgálatok szerint ugyanis cukor, nem pedig kábítószer volt a helyszínen talált 11 csomagban.

A vállalkozó barátnője egy idő múlva a találkozó helyszínére ment, de ott nem talált senkit. Másnap reggel visszatért, de akkor már tartott a helyszínelés, mivel időközben egy kutyát sétáltató nő rátalált az áldozatra.

A helyszínen rögzített DNS-nyomokat nemzetközi adatbázisokba is feltöltötték, azok pedig egyezést mutattak a 38 éves, életelleni bűncselekmények miatt már büntetett előéletű D. Csaba adataival. Szintén rögzítették a csomagokon D. Csaba barátnőjének DNS-nyomait, őt a megtévesztés miatt nagy kárt okozó csalással gyanúsították meg.

Ezt követően európai és nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki a férfi ellen, Gál Sándor megfogalmazása szerint "hajtóvadászatot indítottak ellene".

Külön nyomozócsoportot is felállítottak elfogására, több címet is ellenőriztek, köztük egy szentendreit, ahonnan a gyanúsítottnak a rendőrök kiérkezése előtt pár órával sikerült Párkányba távoznia. A szlovák bevetési egység megpróbálta elfogni, ám D. Csaba Prágába menekült, ahol 2019 márciusában elfogták. A férfit tavaly júliusban, a Terrorelhárítási Központ segítségével hozták Magyarországra.

A levetített felvétel

A sajtótájékoztatón levetített felvételen D. Csaba részletesen beszámol arról, hogyan húzta el a testet a patakhoz, és beszél arról is, hogy a fegyvert később elásta az erdőben. Gál Sándor az MTI kérdésére elmondta: bár mutatott egy helyszínt a férfi, nem találták meg a fegyvert.

Az alezredes elmondta: 2017 augusztusában Barcelonában több lövést adtak le egy férfira, aki azonban túlélte a támadást.

A gyilkossági kísérlettel egy montenegrói klánt hozott összefüggésbe a spanyol rendőrség, a helyszínen rögzített minták pedig egyezést mutattak D. Csaba adataival. Ennek ellenére a spanyolok felfüggesztették az eljárást, és nem is ajánlották fel a magyar hatóságoknak annak lefolytatását.

A holland gyilkosság

Hollandia azonban megküldte azokat a nyomozati iratokat, amelyek szerint D. Csaba 2018 júliusában fejbe lőtt egy horvát férfit egy amszterdami kávézó teraszán. A sajtótájékoztatón a magyar rendőrök bemutatták azokat a felvételeket, amelyeken látható, hogyan távozik a helyszínről az elkövető, miként öltözik át nyugodtan egy üzletben.

D. Csaba ezt a bűncselekményt is elismerte. Tettét azzal magyarázta, hogy áldozata, egy kábítószerrel kereskedő férfi, értelmi szerzője volt egy ellene irányuló támadásnak.

A férfit a szerb hatóságok kérésére gyanúsítottként hallgatták ki egy 2019 januárjában elkövetett belgrádi emberölés miatt is. Ezt a bűncselekményt is elismerte, tettét azzal indokolta, hogy 2018 szeptemberében Budapesten, egy Bajcsy-Zsilinszky úti lakásában merényletet követtek el ellene, és ehhez volt köze belgrádi áldozatának.

Az MTI kérdésére Gál Sándor azt mondta: a gyilkosságok indokaként felhozott bűncselekmények, így a margitszigeti lövöldözés vagy a belvárosi merénylet sem bizonyult valósnak. Újságírói kérdésre, miszerint a férfiról korábban felmerült, hogy bérgyilkos, azt mondta: nem kaptak olyan információt, amely szerint pénzért követte el a bűncselekményeket.

Az ügyben előre kitervelten, több emberen elkövetett emberölés bűntette, lőfegyverrel és lőszerrel való visszaélés, különösen nagy kárt okozó csalás és közirathamisítás miatt gyanúsították meg a férfit, az ügy iratait pedig vádemelési javaslattal megküldték a Fővárosi Főügyészségnek.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek