Nagyon kevesen estek át a koronavírus fertőzésen Magyarországon

A 0,6-0,7 százalékos átfertőzöttségi arány nagyon alacsony.

A meghívott csaknem 18 ezer ember 67,7 százaléka részt vett a szombaton lezárult országos reprezentatív koronavírus-szűrővizsgálaton, ez magas részvételi aránynak számít - mondta Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem (SE) rektora, a klinikai járványelemző munkacsoport vezetője az M1 aktuális csatornán kedd este.

Merkely Béla hozzátette: összesen két - a magyarországival volumenében össze nem hasonlítható - szűrést végeztek Európában. Izlandon a meghívottak 36 százaléka, Szlovéniában a 46 százaléka ment el a szűrésre.

Az SE rektora megköszönte a vizsgálatban részt vevőknek, hogy hozzájárultak ahhoz, hogy a szakemberek "tényleges, valós képet" tudjanak alkotni a magyarországi helyzetről, és gyakorlatilag meg tudják határozni az átfertőzöttek abszolút számát.

Hozzátette: végleges eredmények még nincsenek, de biztos, hogy az átfertőzöttek száma a múlt héten már közölt értékek, 30 és 80 ezer között lehet.

Kitért arra is:

a fertőzésen átesettek száma Magyarországon nagyon kevés,

ugyanakkor ez nem jelent jelentősen kisebb védettséget a járvány esetleges második hullámában.

A 0,6-0,7 százalékos átfertőzöttségi arány nagyon alacsony, de klinikai szempontból nem igazán különbözik például a 4-5 százalékos spanyolországi aránytól. Hiszen amíg Spanyolországban a lakosság 94-95 százaléka maradt "potenciálisan fertőzhető", addig "nálunk 99 százalék ez a szám", és "ez a járvány esetleges második hullámában semmilyen különbséget nem hoz" - mondta Merkely Béla.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek