Szeptember 16-án a 0 óra és 24 óra közötti időszakban összesen 436 határsértőt tartóztattak fel és 213 főt megakadályoztak a hazánk területére történő illegális belépésben - összesített a rendőrség. Csak Győr-Moson-Sopron megyében három esetben - Nagyszentjánosnál, Győrben és Sopronban - 27 menekültet tartóztattak fel.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal járőrei állítottak meg szeptember 16-án az M85-ös gyorsforgalmi út 63-as kilométerszelvényében, Fertőszentmiklós külterületén, a Sopron felé vezető oldalon egy 34 éves bolgár állampolgár által vezetett kistehergépkocsit. A jármű rakterében tizenkét – magukat afgán állampolgárnak való – külföldi férfi utazott, akik személyazonosságukat, valamint magyarországi jogszerű tartózkodásukat nem tudták igazolni.
A rendőrök a bolgár embercsempészt elfogták és a jármű utasaival együtt a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányságra előállították. A menekülteket – meghallgatásukat követően – a hatályos magyar jogszabályok értelmében visszakísérik az ideiglenes biztonsági határzárhoz. A sofőrrel szemben a nyomozók embercsempészés bűntett elkövetésének gyanúja miatt eljárást indítanak.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot! Támogasd a Nyugat.hu-t!
A Nyugat nem csak tájékoztat, hanem segít eligazodni a Budapesten kívüli világban is. Helyben vagyunk, ahol szükséged van ránk! Megmutatjuk, ami fontos, elmagyarázzuk, amit tudnod kell.
Támogasd a Nyugat.hu-t!