Ne lepődjön meg, ha ma éjszaka nem tud aludni, 1948 óta nem látott szuperhold időzik majd felettünk

Ki ne hagyják, különben 18 évet várhatnak a következőre!
A 21. század eddigi legfényesebb teliholdjának lehetünk szemtanúi ma éjjel - írja az Időkép.

Az átlagosnál nagyobb és fényesebb lesz a telihold november 14-én, hétfőn éjjel, és bő 18 évig, 2034. november 25-ig nem is lesz ilyen közel hozzánk égi kísérőnk - olvashatjuk a NASA oldalán.

Mészáros Zsolt

A mai éjszakán 14 százalékkal nagyobb és 30 százalékkal fényesebb lehet az égitest,

érdemes lesz az égre nézni. A kilátást remélhetőleg semmi sem zavarja majd, az előrejelzések szerint az ország nagy részén felszakadozik a felhőzet.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hasznos