Négymillió forintot csalt el egy férfi, aki azt hazudta, hogy balatoni luxusapartmanokat fog építeni

A pénzt megkapta rá, de csak ígéreteket adott érte cserébe.

A Szombathelyi Járási és Nyomozó Ügyészség csalás bűntette miatt emelt vádat egy férfival szemben. A vád szerint a férfi 2016. nyarán vert át egy embert.

A férfi azt hazudta a sértettnek, hogy alvállalkozóként bevonja őt balatonfüredi luxus apartmanok építésébe bevonja, és megígérte, hogy a sértett kizárólagos lehetőséget kap az apartmanok festésére. A vádlott az munkák megkezdéséhez szükséges munkagép megvásárlására 8.000 euro készpénzt, valamint román munkavállalók hatósági ügyeinek intézésére 1,6 millió forintot kért a sértettől.

Képünk illusztráció csupán
Vágvölgyi Bálint

A vádlott meg is kapta a pénzt, de nem kezdte el az építkezést, csak azzal hitegette a sértettet, hogy visszafizeti a pénzt. A vádlottnak nem állt szándékában a luxus apartmanok megépítése, ahhoz semmilyen vagyoni háttérrel és tárgyi eszközzel sem rendelkezett. A sértettet jogtalan haszonszerzés végett tévedésbe ejtette, és neki összesen több, mint 4 millió forint kárt okozott.

A Szombathelyi Járási és Nyomozó Ügyészség a vádlottal szemben próbaidőre felfüggesztett szabadságvesztés és pénzbüntetés kiszabását indítványozta.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sokkoló