Nekiütközött egy kocsi ajtajának egy biciklis Szentgotthárdon, mert a sofőr rosszkor nyitotta ki azt

A kerékpáros az úttestre esett és később elhunyt, az autó vezetője ellen vádat emelt az ügyészség.

A Szombathelyi Járási Ügyészség halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt emelt vádat azzal a férfival szemben, aki a vádirat szerint 2025 februárjában személygépkocsival megállt a Szentgotthárd, Hunyadi utcában kialakított megállóhelyen, és úgy nyitotta ki az autó ajtaját, hogy nem észlelte a jármű mellé elektromos kerékpárral érkező, a visszapillantó tükörben látható sértettet, aki nekiütközött az autó nyitott ajtajának, majd az úttestre esett - írja közleményében a Vas Vármegyei Főügyészség.

A sértett a baleset következtében olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a folyamatos kórházi kezelést követően 2025 júniusában elhunyt.

A baleset azért következett be, mert a vádlott megszegte a KRESZ azon rendelkezését, hogy a jármű ajtaját a vezető csak akkor nyithatja ki, ha ezzel a személybiztonságot nem veszélyezteti.

A vádlott büntetőjogi felelősségéről a Körmendi Járásbíróság fog dönteni.


Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sokkoló