Egy pár nappal ezelőtt írtunk
A nyolc menekült befogadása miatt helyezték át a körmendi plébánost? 2017. November 24. 08:34 a körmendi plébános, Németh Zoltán áthelyezéséről. Némethet a celldömölki plébániára irányították és akkor több lap is úgy értesült, hogy a papnak a körmendi menekült tábor lakóinak befogadása
Nyolc menekültet fogadott be a körmendi plébános 2016. December 14. 11:49 miatt kellett plébániát váltani.
Több furcsaság is volt az ügyben. Értesüléseik szerint Székely János, az újonnan kinevezett megyéspüspök rögtön az első munkanapján ellátogatott Körmendre, hogy felajánlja Németh Zoltánnak a celldömölki plébániára való áthelyezést. A körmendi plébános ezt el is fogadta.
Németh Zoltán azonban ezután két hónapig nem költözhetett be a celldömölki plébániára. Az állam félmilliárdot adott az épület felújítására, de ez még mindig nem készült el.
A Szemlélek blog megpróbálta megkeresni a plébánost, ő azonban nem kommentálta az ügyet.
Annyit mondott, hogy 10 évig szolgált Körmenden, így akár időszerűnek is nevezhető a váltás, örömmel szervezi a lelki életet Celldömölkön. Azt ő is jelezte, hogy egyértelműen beszédesek áthelyezésének körülményei
- írják.Az RTL Híradó ma esti adásában foglalkozott az üggyel. A híradónak telefonon sikerült elérnie Székely püspököt, aki azt mondta, hogy
a menekültek befogadása nem játszott szerepet a döntésben. Székely János azt közölte, a korábbi celldömölki plébános szerzetesnek állt és mivel egy fontos plébániáról van szó, olyan emberre akarták bízni, aki képes irányítani azt.
Székely hozzátette, hogy örült neki, hogy Németh télen befogadta a menekülteke. Ő maga is folyamatosan próbált segíteni a rászorulóknak Budapesten és most ezt folytatja Szombathelyen is.