Nem csak a diákoknak, a tanároknak is kötelező a lázmérés

A Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában mondta ezt az Emberi Erőforrások Minisztériumának köznevelési államtitkára kedden.

Maruzsa Zoltán elmondta, a lázmérés alapvetően kézi digitális eszközökkel történik, de azokban az iskolákban, ahol nagy a létszám, akár hőkamerák elhelyezése is indokolt.

Ezeknek az eszközöknek a beszerzése folyamatban van, és október 1-jéig még számos intézkedés várható ezen a téren.

Hangsúlyozta: ha valakinél megállapítják belépéskor, hogy lázas, az még nem jelenti azt, hogy a koronavírus „megérkezett” az iskolába. Ebben az esetben értesíteni kell az orvost, és tesztelni kell.

Kérdésre kitért arra is, a pedagógusok létszáma az elmúlt 10 évben nagyjából 167 ezer és 170 ezer között alakult. Az idei pontos statisztikát november elejére várják, de az állami intézményeknél – úgy látják – nőtt a létszám, ezért nincs ellátatlan feladat a magyar közoktatásban – emelte ki Maruzsa Zoltán.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek