Ne felejtse el megnézni, mikor járnak le az okmányai

Már csak két hónapig érvényesek a veszélyhelyzet ideje alatt lejárt okmányok, és várhatóan sokan akarnak majd hosszabbítani.

Még két hónapig, december 15-éig érvényesek a veszélyhelyzet ideje alatt lejárt okmányok - közölte a Koronavírus Sajtóközpont csütörtökön a koronavirus.gov.hu oldalon.

A kormányzati portálon azt írták: a kormányhivatalok arra kérik az ügyfeleket, h ogy akik még nem hosszabbíttatták meg személyi igazolványukat, útlevelüket vagy vezetői engedélyüket, minél hamarabb, és lehetőség szerint előzetes időpontfoglalás után keressék fel a kormányablakokat.

Emlékeztettek: a koronavírus-járvány első hulláma alatt a személyes találkozások csökkentése érdekében döntött úgy a kormány, hogy az állampolgárok március 11. és július 3. között lejáró okmányai, valamint a gépjármű forgalmi engedélyek - Magyarország területén - még december 15-éig érvényesek maradnak. Az érintett 660 ezer lejárt, de automatikusan meghosszabbított igazolvány közül eddig már több mint 280 ezret cseréltek újra vagy hosszabbítottak meg a kormányablakok.

A gyorsabb és kényelmesebb ügyintézés, valamint a másfél-két méteres szociális távolság betartása érdekében a kormányhivatalok arra kérik az ügyfeleket, hogy foglaljanak előzetesen időpontot a magyarorszag.hu weboldalon vagy a 1818-as kormányzati ügyfélvonalon keresztül. A lejárt forgalmi engedélyek miatt a műszaki vizsgaállomásokat kell felkeresni.

Kitértek arra is, hogy a kormányablakok és kormányhivatalok ügyféltereiben kötelező a szájat és orrot eltakaró maszk viselése, a sorszámkiadó gépeket pedig kizárólag az ott dolgozók kezelik. A fertőzések elkerülése érdekében kézfertőtlenítő-szereket helyeztek ki, az ügyfélpultokon védőplexit alakítottak ki, a helyiségeket pedig rendszeresen fertőtlenítik. Az ügyfélterekben egy időben tartózkodók maximális létszámát is korlátozhatják a hivatalok - közölte a sajtóközpont.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek