Nem kell belerokkanni egy alzheimeres rokon ápolásába

Egyre több embert érint az Alzheimer-kór, a szociális ellátórendszer viszont nincs rájuk kellően felkészülve, így felügyeletük óriási terhet ró a családtagokra, akik akár hamarabb is tönkremehetnek a folyamatos ápolásba, mint a betegek.

Az Alzheimer Café egy nemzetközi mintára létrejött civil szerveződés, ahova havonta várják az Alzheimer-kórral illetve más demenciával élőket és családtagjaikat. Az érintettek végre kiszabadulhatnak a négy fal közül, találkozhatnak a sorstársaikkal, megtanulhatják, mit is jelent ez a betegség, és hogyan kell kezelni, ha a családtagjuk egymás után ötször-hatszor ugyanazt a kérdést teszi fel. A győri Alzheimer Caféba látogattunk el, ahonnan 2014-ben elindult az országos hálózat kiépülése. A foglalkozás előtt írták alá a Magyar Alzheimer Alapítvány létrehozásáról szóló alapító okiratot, az alapítvány főbb tervei között szerepel az első közép-európai Alzheimer-falu létrehozása itthon.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet