„Több mint másfél órán keresztül küzdöttek hiába bajtársaink egy 40 év körüli férfi életéért az egyik budapesti lépcsőházban az év első napjaiban, már nem tudtak segíteni” – írja keddi bejegyzésében a az Országos Mentőszolgálat.
A fiatal családapa gyomortáji fájdalomról panaszkodott már kislánya reggeli etetésnél is, de nem gondolta, hogy komoly a baj.
A fájdalom azonban napközben egyre erősödött, így délután ismét megemlítette feleségének, hogy nem érzi jól magát és már levegőt is nehezebben kap.
Az aggódó asszony hosszas kérlelésére végül családostól indultak el kórházba, ám a földszintre érve a férfi összeesett, ezért mentőt hívtak.
A rémült nő, még a hordozóban levő öt hónapos csecsemőjének hangos sírása ellenére sem esett pánikba és végig pontosan követte a mentésirányító utasításait.
Miután kiderült, hogy a beteg nem lélegzik, a telefonon kapott instrukciók szerint megkezdte férje újraélesztését.
A perceken belül kiérkező mentők emelt szinten folytatták az ellátást és még a lehetetlent is megpróbálták, de a férfi életét nem sikerült megmenteni.
Az Országos Mentőszolgálat az eset kapcsán arra szeretnék felhívni a figyelmet, hogy nem csak stressz hatására, munkában, sportolás vagy mozgás során, hanem akár otthoni pihenés alatt is kialakulhat szívinfarktus.
Bár hirtelen is jelentkezhet, sokszor órákkal, napokkal vagy már hetekkel korábban figyelmeztető jelek alakulnak ki, amik felismerése életmentő lehet.
Szívinfarktus tünetei:
Ha ezekkel a riasztó tünetekkel találkozik, hívja a 112-t.