Sárvár felé tartott a 84-es főúton egy Suzuki terepjáró, aminek idős sofőrje előzésbe kezdett. A vezető nem vette észre a koppanást, majd az azt követő fékcsikorgást és csattanást és a tükörben sem látta az árokfalba beleálló, előzőleg éppen őt előző teherautót.
Valószínűleg a debreceni teherautósofőr lélekjelenlétének köszönheti, hogy nem sérült meg a Suzuki vezetője, mert az üresen közlekedő teherautót inkább árokba kormányozta a sofőr, minthogy maga alá gyűrje a figyelmetlenül előzésbe kezdő járművet. A vétlen járművezetőtől megtudtuk, hogy már előzésben volt, amikor a Suzuki szintén előzni kezdett és a két jármű érintőlegesen ütközött.
A teherautó vezetője vészfékezett és balra, az árok felé rántotta a kormányt, amitől a jármű árokba csapódott. A Suzuki tovább hajtott, de úgy tudjuk, hogy volt aki utánament és arrébb megállították. Információink szerint a teherautó szabályosan előzött a 84-es főúton, a balesetben senki nem sérült meg.
A teherautót kamionmentő vontatta vissza a főútra és saját kerekein folytathatta az útját.