Nemény András fejlesztéspolitikai frakciószakértő lehet

A közeljövőben tárgyal erről Mesterházy Attilával, de konkrétumot még nem tud.

Az Index írta meg ma reggel, hogy az országgyűlésből kiesett, volt MSZP-s képviselők, közülük is elsősorban a megyei vezetők a frakció fizetett szakértői lehetnek. Közéjük tartozik a szombathelyi Nemény András, akinek nem sikerült mandátumot szereznie, ugyanakkor a párt Vas megyei elnöke.

Havi fix és szakterület

Felhívtuk Neményt, aki azt mondta, valóban kereste őt Mesterházy Attila pártelnök azzal, hogy a továbbiakban is számít a munkájára, és hogy erről beszéljenek a közeljövőben.

Nemény András leadja szavazatát vasárnap
Bonyhádi Zoltán

Nemény hozzátette, a most lezárult ciklusban pártja fejlesztéspolitikai kabinetvezetője volt, nagy részt vállalt a Nyugat-Magyarország Terv és az MSZP országos fejlesztési tervének kidolgozásában, nyilvánvaló, hogy ezeket nem akarja elengedni. Azt is megjegyezte, hogy pártjának a Nyugat-Dunántúlról nincs képviselője a parlamentben, Vas, Győr-Moson-Sopron, Zala, Veszprém és Fejér megyékből nem szereztek mandátumot, így logikus, ha képviseltetik magukat a frakció munkájában.

Mint mondta, az előző ciklusban is dolgozott néhány olyan szakértő a frakció mellett, akik korábban politikusok voltak, és egy-egy szakterületért feleltek.

Az Index egyébként úgy tudja, hogy a frakciószakértők havi 200-300 ezres fizetést kapnak majd. A lap szerint valószínű, hogy a döntés mögött hatalomtechnikai szempontok is állnak, mivel Mesterházy párton belüli pozíciója az elvesztett választások után nem stabil.

A megyei vezetők parlamenti kiesése mögött az új választási rendszer áll, mivel megszüntették a megyei listát, ahol a megyei elnökök automatikusan országgyűlési mandátumhoz jutottak. Ez a lehetőség most megszűnt.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Kapcsolódó cikkeink

Nemény: Szombathelyen van jövője a baloldalnak

A volt baloldali képviselőjelölt folytatja politikai pályáját, és bizakodó.

Elsöprő Fidesz győzelem

Vas megyének lesz három fideszes és egy jobbikos képviselője, vasi baloldali képviselő nem lesz.

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet