Elsöprő Fidesz győzelem

Vas megyének lesz három fideszes és egy jobbikos képviselője, vasi baloldali képviselő nem lesz.

Mindhárom vasi választókerületet könnyedén nyerte a Fidesz. Az 1-esben Hende Csaba, a 2-esben Ágh Péter, a 3-asban V, Németh Zsolt szerzett mandátumot.

Négy vasi képviselő lesz

Listáról egyedül Bana Tibor (Jobbik) jutott az országgyűlésbe, a baloldal egyetlen képviselőt sem küld a megyéből a parlamentbe, Nemény András sem szerzett mandátumot listáról sem.

Országosan a Fidesz 133 mandátumot szerzett, a baloldal 38-at. Az összefogás csupán a fővárosban nyert 9 mandátumot, a többi képviselő listáról jutott be. A Jobbiknak 23, az utolsó pillanatban bejutó LMP-nek 5 mandátuma lesz.

Mindez azt jelenti, hogy a Fidesz épp elérte a kétharmadot. Nagy kérdés, hogy a baloldal hogyan alakít frakciót, ha az összefogást alakított pártok külön frakciót akarnak, az sem az Együtt-PM-nek, sem a DK-nak nem sikerül. Ez a most kezdődő egyeztetésektől függ.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Kapcsolódó cikkeink

Így zajlott a szavazatszámlálás

Az eredmények ismeretében is izgalmas olvasmány percről-percre cikkünk.

Ez volt a vasárnap krónikája – Szombathelyre hangolva

Két órás csúszással, de mindenhol befejeződött a szavazás. Sorrendben a mai nap fontosabb történései itt.

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Választás 2014