Nemény András levélben kéri a szombathelyi cégvezetőket, hogy fizessék a 2%-os helyi adót

Mert így tudnak hozzájárulni a gyermekétkeztetéshez, a szociális és egészségügyi ellátáshoz.

Tavaly év végén jött ki az a kormányrendelet Itt a nagy Orbán bejelentés 2020. December 19. 13:39 , mely szerint kis- és középvállalkozások, valamint az egyéni vállalkozók iparűzési adóját január 1-jétől a felére csökkentik.

Mivel ezt az adót a helyi önkormányzatok szedik be, a kieső pénzek lyukat jelentenek a települések költségvetésében, amit aztán vagy kompenzál az állam, vagy nem.

Tapasztalataink szerint a fejlemények erősen megosztják a szombathelyi vállalkozókat.

Vannak, akik üdvözlik a döntést, igazat adnak annak kormányzati érvnek, mely szerint a pénzek így is helyben maradnak, itt hasznosulnak, és az önkormányzat eddig sem jeleskedett az észszerű elköltésben. Legalábbis ők keveset láttak belőle.

Kilátás a szombathelyi polgármester teraszáról - Megváltozott kilátások
Mészáros D. Zsolt

Mások viszont azonnal úgy döntöttek, hogy nem élnek a felkínált a felkínált könnyítéssel, amelynek elfogadásáról mellesleg nyilatkozniuk kell.

Nem titkoltan az utóbbi tábor bővítésének szándékával keresi meg levélben a szombathelyi vállalkozókat Nemény András.

Nemény András levele
Nyugat.hu

A polgármester azt kéri tőlük, hogy amennyiben a cégük anyagi helyzetük engedi, ne nyújtsák be a fenti nyilatkozatot, és továbbra is utalják át az önkormányzatnak a 2 százalékos adót.

"A 2%-os adómérték fenntartásával és megfizetésével Ön is hozzá tudna járulni a szombathelyi gyermekérkeztetés, szociális- és egészségügyi alapellátás változatlan színvonalon történő ellátásához" – szól az érvelés.

Várjuk a szombathelyi cégvezetők – és mindenki - véleményét.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Gazdaság