Szombathely felemelte a kezét: Mi lesz az önkormányzatokkal?

Nemény Andrással a Nyugat.hu beszélgetett

/

letöltés 74.60MB
Nekiálltak maguk az azbesztveszély elhárításának, várják, mi lesz a 86-os és 87-es főút újjáépítésével, a város elhasználódott, pénzük kevés. Tudja: a kormánynak fontossági sorrendben kell haladnia, s még az is lehet, hogy előrehozott önkormányzati választások lesznek. Nemény András polgármesterrel beszélgettünk.

Zajos közgyűlés zajlott a múlt héten Szombathelyen. A Fidesz kormány alatt ellenzéki többségű város képviselői közül többen kritizálták Komoly veszélybe kerülhet Szombathely gazdálkodása jövőre, akár 4-5 milliárd is hiányozhat a büdzséből October 29. 11:12 a Tisza kormányt. Nemény András polgármester igyekezett középen maradni, de nyilvánvaló volt, Szombathely így is igyekezett jelezni: a város gondban van. Roznár Gyöngyi, a Nyugat.hu főszerkesztője Nemény András polgármesterrel készített interjút. Ami szóba került:

  • Miért állt neki a város saját erőből az azbesztmentesítésnek, s mi lesz, ha nem tudja teljesíteni az állam által kiírt pályázat feltételeit? És miért tartják rossznak ezeket a feltételeket?
  • Mire és mennyit költöttek eddig erre a munkára és mennyire osztották meg Szombathelyt a történtek?
  • Miért fáj nagyon a városnak, hogy leállították a Körmend-Szombathely és a Szombathely-Kőszeg főút újjáépítését?
  • Miért döntött úgy a várost vezető frakció, hogy kritizálja a Tisza kormányt?
  • Miért éppen Budapest?
  • Mit tehet az ember és egy polgármester, ha tudja, hogy kevés a pénz?
  • Milyen viszonyban van a városvezetés a Vas megyei tiszás képviselőkkel? Miért jelenti a határt szerinte egy kormány munkájában az egy éves teljesítménye?
  • Mit gondol arról, hogy lesznek-e előrehozott önkormányzati választások?

  • Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
    Google Favicon
    Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

    Hozzászólások

    A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

    A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

    Közélet