Németh Szilárd megmondta, mit kell enni húsvétkor

Pénteken halat, szombaton csülkös pacalt. A nőknek viszont jobb a milánói makaróni.

Életmódtanácsadónak állt Németh Szilárd csepeli fideszes politikus, aki a Mandinernek adott tippeket a húsvéti menüt illetően.

Elmondta, pénteken Szent Péter halat eszik petrezselymes burgonyával és citromos vajmártással. Szombaton viszont már nem böjtöl, ilyenkor már előkerül a velős, csülkös pacal is. A nőknek és a gyerekeknek viszont valami teljesen mást ajánl:

milánói makarónit.

Az új életmódtanácsadó közölte, húsvétvasárnapra csirkekocsonyát és székelykáposztát, hétfőre pedig nyúlmájpástétomos, snidlinges juhtúróhabos, paradicsomsalátás, sonkás tojáskrémes, padlizsánkrémes feltételekkel szendvicseket, tapasokat, bruschettákat javasol.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet