Nemzeti konténertrafik a bucsui határátkelőnél

Olyan, mintha egy teherhajó rakteréből bukkant volna elő.

Nagyon sokszor foglalkoztunk már a nemzeti dohányboltokkal, de még mindig vannak új események. Nemrég a bucsui határátkelőnél nyílt egy új trafik, ami inkább néz ki szállítókonténernek, mint a dohányboltok etalonjának. Ötletes megoldás egyébként, ahogyan a kötelezően előírt sötétbarna színt sikerült becsempészni a szürke és piros színkombinációba, és felhívjuk a figyelmet a kívülről nem átlátszó ablakra és ajtóra. Érdekes megoldás a megállító-tábla is.

Épp az egykori határátkelő előtt
Garai Antal Atom

Fotónk tanúsága szerint a trafikot a körmendi Trummer Rudolf működteti. Ő nem újonc a nemzeti trafikosok között, még az első körben nyert Körmenden egy koncessziót, aztán a második kiírás után kapta meg Bucsu - tudtunkkal egyetlen - nemzeti dohányboltjának jogát.

Nyugat.hu

Mindebben csupán - a nemzeti dohányboltokra érvényes előírások laza kezelése mellett - az az érdekes, hogy egy körmendi pályázó nyer a 40 kilométerre lévő településen. Hiszen eredetileg arról szólt a dolog, hogy a helyi vállalkozókat segítik majd. De ez nem kirívó eset, bőven találunk rá példát, ha megböngésszük a trafikos térképünket.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet