Átálltak az órák, és Ön átállt-e?

A nyári időszámításra, mármint. Merthogy nem egyszerű ugye, egy órával előbb kell kelnünk a munkához meg a szokásos napkezdéshez.
Reuters / Brian Snyder

Magyarországon 1980 óta alkalmazzuk a mutatók előretekerését ilyenkor, a módszer a nagy megfejtés szerint azon alapul, hogy a szokásos ébrenléti idő így jobban egybeesik a természetes világosság idejével, ebből adódóan reggel hét és este tíz óra között kevesebbet kell használni a világítást.

A módszerrel hazánk egy napi átlagos villamosenergia-fogyasztását, azaz csaknem 30-40 ezer háztartás éves felhasználását, 120 megawattórát lehet megspórolni. A Mavir Magyar Villamosenergia-ipari Átviteli Rendszerirányító Zrt. szerint ez megfelel egy közepes méretű magyar város teljes éves fogyasztásának. Becsléseik szerint az óraátállítással a fogyasztók évente 4-5 milliárd forintot takaríthatnak meg.

A világon itt váltanak időszámítást és itt nem:

Wikipedia

Ezzel együtt viszont az óraátállításnak élettani vonatkozásai is vannak, a szokásos napirendünket - hiszen egy órával előbb kell ébrednünk például munkanapokon - kicsit megborító váltás például alvászavarokat okozhat. Ezért a mutatótekergetésnek máig vannak hangos ellenzői, bár Európában egységes a módi: minden itteni ország hajtogatja a mutatókat. Máshol viszont nem ez a helyzet: a világ felén nincs óraátállítás, legutóbb Oroszország szállt ki az átállítós buliból.

Na de a legfőbb kérdés: Ön hogy bírta?

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Életmód