Nyomozni kell Orbán olaszországi kiruccanása ügyében

A bíróság utasította az ügyészséget.

Orbán Viktor Egyiptomból hazafelé utasította a honvédségi Airbus személyzetét, hogy 1000 kilométeres kitérővel tegye ki őt és a feleségét Toszkánában.

A magánjellegű kitérő miatt Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő még márciusban tett feljelentést, most pedig fordulat történt az ügyben.

A bíróság ugyanis arra utasította az ügyészséget, hogy nyomozzon Orbán Viktor pisai kiruccanása ügyében – olvasható Hadházy Ákos Facebook-oldalán.

Hadházy Ákos számítása alapján a magánutazás alsó hangon 3-4 millió forint adófizetői pénzbe került, ami „klasszikus hűtlen kezelés, azonban az ügyészség mindenféle vizsgálat nélkül, nevetséges indoklással megtagadta a nyomozást az ügyben”.


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek