Ők lettek Nagy Tojásfestő Versenyünk győztesei: Tóth Dorka és Bence

Március 25. óta kerestük a 2013-as év legszebb, legkreatívabb húsvéti tojásait. 21 olvasónk vette a bátorságot, hogy beszálljon a küzdelembe. Szavazni húsvét hétfőjétől lehetett tegnap este nyolc óráig. Az első helyezett Tóth Dorka és Tóth Bence lett.

Tóth Dorka és Tóth Bence ezekkel a tojásokkal győzte meg szavazókat:

Tóth Dorka és Tóth Bence
Tóth Dorka és Tóth Bence
Mint írták:

A nyuszik elkészítése hosszabb időt vett igénybe mint a hagyományos tojásfestés, de kitűnő szórakozást jelentett a családnak. A piros nyuszit aki "télapónak öltözött" a hét elején esett hó ihlette.

Ők összesen 52 voksot zsebeltek be, míg a második helyezett Árvai Mirella lett 23 szavazattal:

Hófehérke - a boszorka almával jön, de tőrt tart a háta mögött, a vadász fegyverrel jön, de rózsát hoz
Hófehérke - a boszorka almával jön, de tőrt tart a háta mögött, a vadász fegyverrel jön, de rózsát hoz
Árvai Mirella

Ő így írt technikájáról:

először grafittal megrajzoltam a körvonalakat, majd pedig akrillfestékkel megfestettem, végül pedig egy réteg fényes védőlakkot kentem rá.

A harmadik helyezett, Szabó Ákos mindössze egy szavazattal maradt le, igazán egyedi tojásaival, melyek azt mutatják, hogy a férfiaknak is van helyük egy ilyen versenyben:

Nyugat.hu

Szabó Ákos alkotásait párja, Biczó Aliz küldte be, némi kommentárt is fűzve hozzá:

a négy különböző tojás a második világháborúban harcoló négy nemzet, (USA, Olaszország, Németország, Anglia) repülőgépeinek egy-egy jellemző festését képviseli.

A további sorrend:

Földes Gáborné: 17 szavazat
Wittinger Józsefné: 15 szavazat
Benczik Lászlóné: 10 szavazat
Dobos Rita: 9 szavazat
Horváth Gabriella: 9 szavazat
Kiss Katalin: 7 szavazat
Dávid Norbert: 6 szavazat
Varjas Judit: 5 szavazat
Németh Tünde: 4 szavazat
Farkasné Lágler Marianna: 3 szavazat
Fábián Mónika: 2 szavazat
Reguly Antal Általános Iskola kézműves szakköre: 1 szavazat
Kovács Zsuzsanna: 1 szavazat
Kóbor Anita: 1 szavazat

Akiket nem említettünk, sajnos nem kaptak szavazatot. Mindenkinek köszönjük a részvételt, a szavazóknak pedig azt, hogy leadták voksukat. Az első három helyezett a Nyugat.hu ajándékkosarával lesz gazdagabb, melyet szerkesztőségünkben vehetnek át Impresszum 2008. May 11. 21:11 előzetes telefonos egyeztetést követően.

Itt megtekinthető valamennyi pályamű. Íme, Olvasóink húsvéti tojásai 2013. March 26. 08:26

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Életmód