Ha október 23., akkor közös programozás, Vas megyében is!

Koszorúzások, dalok, versek, ünnepi beszédek, kell ennél több a forradalom tiszteletére? Mutatjuk, hol mi várható!

Bük @ október 22. (csütörtök) 10.00

10.00: Városháza melletti park (9737 Bük, Széchenyi u. 44.) „Idősíkok” nevű, a Bük 750 jubileumára készített köztéri alkotás leleplezése

Dalcsokor ─ BÜKI NŐI KAR EGYESÜLET
Polgármesteri köszöntő - DR. NÉMETH SÁNDOR, Bük város polgármestere Az „Idősíkok” alkotás méltatása és leleplezése - NAGY CSABA
Munkácsy-díjas képzőművész, a mű alkotója; DR. BORDÁCS ANDREA esztéta, műkritikus, a Nyugat-magyarországi Egyetem, Savaria Egyetemi Központ Művészeti Intézetének igazgatója
Az emlékmű megáldása - JÁSZ LÁSZLÓ római katolikus plébános, SIMON RÉKA evangélikus lelkész
Ady Endre: Dalok a labdatérről című versét előadja: MIHÁLY PÉTER, a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház színművész-rendezője

Október 23. - városi megemlékezések
Garai Antal Atom

Séta a városházától a templomparkig

11.00: Hősi emlékmű (a büki Szent Kelemen Római Katolikus Templom parkja)

Megemlékezés az 1956-os forradalom és szabadságharcról Himnusz
Dinnyés József: Jó reggelt, Magyarország című dalát előadja: UDVARDI ZITA
Ünnepi beszéd ─ KOLTAY GÁBOR, Magyar Örökség- és Balázs Béla-díjas rendező, Érdemes művész
Koszorúzás - HELYI TELEPÜLÉSI ÖNKORMÁNYZAT, NEMZETISÉGI ÖNKORMÁNYZATOK, CIVIL SZERVEZETEK
Szózat

12.00: Sportcsarnok (9737 Bük, Eötvös u. 7.)

A Felsőbüki Nagy Pál Általános Iskola és Szakiskola diákjainak műsora


Szombathely @ október 23.

15. 00 A szombathelyi baloldal külön megemlékezést tart Wagner András korábbi polgármester sírjánál.

16.30 óra: Jáki úti temető

• Welther Károly síremlékének megkoszorúzása
• Megemlékező szavakat mond: Dr. Torjay Valter, az '56-os Szövetség Vas Megyei Szervezetének örökös tiszteletbeli elnöke

17.15 óra: Március 15-e tér

• Országzászló felvonása katonai tiszteletadással
• Ünnepi műsor

Október 23. - városi megemlékezések
Garai Antal Atom

18.00 óra: '56-osok tere

• Ünnepi megemlékezés az elesett szombathelyi nemzetőrök emlékére
• Ünnepi beszédet mond: Lechner Ferenc, az '56-os Szövetség Országos Elnökségének tagja
• Koszorúzás

19.30 óra: Városháza díszterme

• Ünnepi közgyűlés
• Ünnepi műsor
• Ünnepi beszédek

Közreműködnek: • NymE Bolyai János Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium diákjai
• Kanizsai Dorottya Gimnázium kamarakórusa
• Isis Kvartett
• Balogh János, Fekete Linda, Jámbor Nándor, Korponay Zsófia, Trokán Péter
• Szombathely Város Fúvószenekara, karnagy: Tomena István
• MH 12. Arrabona Légvédelmi Rakétaezred díszalegysége
• Szombathelyi Polgárőrség

Szombathely, '56
Nyugat.hu

15.00: Jáki úti temető

  • A balodal Wagner András sírjánál tart csendes megemlékezést a Jáki úti temetőben.

  • Kőszeg @ október 23.

  • 17.00 - Kőszeg, Kethelyi út - KOSZORÚZÁS Tornay Endre András ’56-os emlékszobránál
  • 18.00 - Jurisics-vár, lovagterem - ÜNNEPI MEGEMLÉKEZÉS Beszédet mond: dr. Kapiller Sarolta, a Kőszegi Járási Hivatal vezetője
  • ÜNNEPI MŰSOR - Közreműködik: Kőszeg Város Koncert Fúvószenekara, Nyul Dorina és Kovács Nikolett. Vezényel Szilágyi Miklós, karnagy
  • Körmend, október 23.
    Nyugat.hu

    A hét programjait keresse a programajánlónkban!

    Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

    A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
    A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

    Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
    Google Favicon
    Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

    Kapcsolódó cikkeink

    A Sztálin-szobor kézfeje a hajnali vonattal érkezett

    Ezen a párás napon, 18–20 fokos melegben Szombathelyen délelőtt tízkor a Hazafias Népfront épp arról tanácskozott, miként szüntessék meg Vas megyét.

    Hozzászólások

    A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

    A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

    Programajánló