A járvány miatt úgy döntöttek, hogy a szokottnál korábban.
Idén október 31-ig tart nyitva a Vasi Skanzen, tehát utoljára október 31-én, szombaton fogadnak látogatókat. A szokottnál korábbi zárás miatt pedig a november 21-re tervezett tárlatvezetést a Savaria Múzeumban tartják meg.
15 órakor várják tehát az érdeklődőket múzeumba, ahol Varga Péter (Cserga) Post Mortem Fázis, avagy temetkezési szokások Savaria földjén az újkőkortól a középkorig címmel tart vezetést az állandó kiállításban és a kőtárban.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Gratulálunk, ma már 10 cikket elolvastál a Nyugaton!
Szeretsz képben lenni azzal, hogy mi történik a világban, mi pedig a Nyugatnál éppen azért dolgozunk, hogy segitsünk téged a tájékozódásban. Köszönjük, ha pénzzel is támogatod a működésünket, a mai médiaviszonyok között csak így tudjuk fenntartani ezt az ingyenes újságot.
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!