Olaszországban nem sikerült még jelentősen visszaszorítani az új napi fertőzések számát, több mint hetven százalékukat továbbra is a gócpont Lombardiában mérték a polgári védelmi hatóság péntek esti adatai szerint. Ötvenhat beteg halt meg az az elmúlt egy napban, és ismét megközelítette a négyszázat az újonnan diagnosztizált fertőzöttek száma.
A halottak száma az utóbbi egy nap alatt enyhén emelkedett a korábbi 53-hoz képest. Az elhunytak száma így elérte a 34 223-t. Lombardiában egy nap alatt huszonöten haltak meg, ugyanannyian mint huszonnégy órával korábban.
Az aktív fertőzöttek száma valamivel kevesebb mint 29 ezerre csökkent, miközben a gyógyultaké túllépte a 173 ezret.
A gyógyultakat és a halottakat is számolva a diagnosztizált fertőzöttek száma elérte a 236 305-t. Az aktív fertőzöttekből 3893-an vannak kórházban, 227-en intenzív osztályon.
Lombardia még mindig nagyon problémás
A legtöbb beteget, több mint 17 ezret jelenleg Lombardiában tartják számon, majdnem háromezer az aktív fertőzöttek száma Piemonte tartományban, valamivel több mint ezernyolcszáz Emilia-Romagnában, 849 Venetóban.
Szakértők felhívták a figyelmet, hogy a 10 milliós Lombardiában és a majdnem öt millió lakosú Venetóban az utóbbi egy napban ugyanannyi, 15-15 ezer vírustesztet végeztek: Lombardiában azonban 272 beteget szűrtek, Venetóban egyet sem.
Hétfőtől enyhítenek
Hétfőtől megkezdődik a járvány miatt bevezetett korlátozó intézkedések oldásának úgynevezett harmadik fázisa: megnyitják a játszótereket és a nyári gyerektáborokat, újraindulhatnak a mozik, színházak és diszkók, valamint újranyithatnak a játéktermek is. A jövő héttől újraindul az olasz labdarúgó bajnokság is.
Szlovénia engedékeny
Szlovénia szombattól újranyitja a Friuli-Venezia Giulia olasz tartománnyal közös határát, hétfőtől pedig az összes közös határátkelőhelyet - közölte a kormány pénteken.
A kabinet döntése szerint Olaszország június 15-től felkerül a járvány szempontjából biztonságos országok listájára, és az olasz állampolgárokra ugyanaz a rezsim vonatkozik majd, mint az osztrák vagy a magyar állampolgárokra, vagyis korlátozások nélkül léphetik át a szlovén határt. A listán hétfőtől Montenegró is szerepel majd.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!