Olvasóink megértik a vendéglőst, aki leszámlázza a tányéron hagyott ételt

Sőt, ezt a módszert a szállodákban a bevezetnék.

Egy angol étterem bevezette, hogy leszámlázza a tányéron hagyott ételtírtuk Új utak a vendéglátásban: egy angol étterem leszámlázza a tányéron hagyott ételt 2024. October 03. 19:33 október eleji cikkünkben, és mindjárt meg is kérdeztük olvasóinkat, hogy mennyire értenek egyet ezzel a gyakorlattal.

Olvasóink 52 százaléka szerint abszolút igaza van a vendéglátósnak, sőt a szállodákban is ezt kellene csinálni, további 26 százalék furcsának tartja ugyan az eljárást, ugyanakkor jogosnak.

Mindössze 15 százalék vélekedik úgy, hogy csak egy újabb vendéglős trükk van kibontakozóban.

Még mielőtt véleményt mond (ha eddig nem tette volna), elmondjuk a teljes történetet.

A cornwalli pub tulajdonosa a svédasztalos maradékok után számol fel plusz költséget, mondván, ezzel szeretné elejét venni a pazarlásnak, annak a gyakorlatnak, hogy a vendégeknek gyakran nagyobb a szemük, mint a szájuk.

A vitát egy vendég közösségi médiában közzétett bejegyzése robbantotta ki, amely arról szólt, hogy befizették a két személyre szóló 24 fontos díjat (kb. 12 ezer forint), majd amikor megkapták a számlát, azon további 4,8 font extra összeg szerepelt a tányéron hagyott maradékért. Ezen kiakadtak.

A pub tulajdonosa azt mondja, azért vezette be az új rendszert, mert egyre többen vannak, akik pazarlóan bánnak az étellel, és erre egy felirat formájában fel is hívja a vendégei figyelmét.

Nem lepődnénk meg, ha ez a gyakorlat villámgyorsan elterjedne más országokban is. Annál is inkább, mert egy olvasónk hozzászólása szerint Új utak a vendéglátásban: egy angol étterem leszámlázza a tányéron hagyott ételt 2024. October 03. 19:33 már Magyarországon is létezik hasonló.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Életmód