De a polgármestertől függetlenül is szükség volt orvosi segítségre az Omega 50 éves jubileumi koncertjén, a fullasztó tömegben egy idősebb nő lett rosszul, akit az ügyeletben lévő mentők láttak el, úgy tudjuk, nem történt komolyabb baj.
Spontán sorbanállás
Hát igen, kicsinek bizonyult az MSH, ettől sokan tartottak is előtte. De a helyszínhez a zenekar ragaszkodott, egyrészt nosztalgiából, sokszor léptek fel itt, másrészt meg attól tartottak, hogy az Aréna nem telik meg. Nem kellett volna ettől félni, hiszen nagyon sokan voltak, akik lemaradtak a koncertről, éppen azért, mert nem fértek be.
Egyébként nagyon szimpatikusan viselkedett a közönség, a koncert előtt spontán sorokba rendeződtek az épület előtt, még azok is, akiknek volt már jegyük, így elkerülték a tumultust. Öröm volt látni a türelmet és a higgadtságot.
És bent is hasonló volt a helyzet, pedig tényleg nagy volt a népsűrűség a küzdőtéren a lelátókon, sőt, a lépcsőkön is, kicsit aggódtunk is, nehogy egy ügyeletes tűzoltó közbelépjen. Az elején nagyon gyorsan elfogyott a levegő, ekkor történt a rosszullét is, de aztán kinyitották az oldalajtókat, később meg a szárazjeget használó füstgép hűtötte a levegőt, ezt egyébként azért használták, hogy a lézersugarak jól láthatóak legyenek.
Benkő László és a dugás
Mert a lézer elhagyhatatlan kelléke az Omega koncertjeinek, e sorok írója ott volt 30 évvel ezelőtt a Budapest Sportcsarnokban, amit Jancsó Miklós rendezett, majd 94-ben, a Népstadionban is, ahol ugyanígy kápráztatták el a közönséget, és ott sem volt gond a közönség létszámával, pedig még az eső is esett.
Az Omega korábban híres volt a teatralitásáról is, mindig óriásit akartak alkotni látványban és zenében, ezért némileg hűvösnek, távolságtartónak tűntek. Most örömmel láttuk, hogy habár a showelemek megmaradtak, az idősödő zenészek közvetlenekké váltak. Benkő László zenekarvezető, billentyűs, civilben a Weöres Sándor Színház zenei tanácsadója, a SEK oktatója az elején emlékeztetett is arra, hogy Szombathely mindig kedvenc helyszíne volt az Omegának. Ő egyébként itt született, úgyhogy ide mindig hazajár.
Mosolyogva említette meg azt, a 90-es évek elején történt esetet, amikor egy koncerten, itt az MSH-ban egy üveggel fejbe dobták Kóbor Jánost, akinek nem lett nagyobb baja. És azt is, hogy itt közel van a határ, és amikor az egyik egyetemi hallgatóról kiderült, hogy
dugni megy
Obenpullendorfba, neki eszébe jutott, hogy valamikor ő is dugott, mielőtt kiment Ausztriába. Egy százdollárost a fenekébe, nehogy a vámosok megtalálják.Komoly munka
Na, de vissza a koncerthez. Közben eszméltünk rá, hogy ez tulajdonképpen nem is Omega koncert. Hanem a zenekar 50 éves munkássága előtt tisztelgő hangverseny, számtalan közreműködővel, nosztalgiával, és bizony búcsú is a közönségtől. Hiszen már a beharangozó sajtótájékoztatón elhangzott, hogy valószínűleg most játszanak itt utoljára.
Igaz, a koncert közben Benkő László ezen módosított. Elmesélte, hogy meghallgatták a nagymúltú kőszegi fúvószenekart, szóba is került, hogy őket is meghívják, de nem lett volna hely a színpadon. De az ötlet marad, tervezik, hogy később meghívják őket közreműködőnek.
Most a Danubius Szimfonikus Zenekar volt a vendég, és bizony, szinte ők lettek a főszereplők is. Az Omega zenéje régebben rendesen megosztotta a zenerajongókat, a szimfonikus összegzés viszont megmutatta, hogy azért komoly munkát tettek le ők az asztalra 50 év alatt.
Gerincbizsergetés
Az első rész ennek jó néhány pillanatát elevenítette fel, az együttesből ekkor még csak Benkő László és Debreczeni Ferenc, Ciki szállt be a dologba, valamint Gömöri Zsolt billentyűs működött még közre, őt itt legutóbb Keresztes Ildikó koncertjén „Ha nem hiszed el, hogy az életed ajándék…” 2010. October 21. 22:04 hallhattuk. A kivetítőn korábbi nagykoncertek képei peregtek, a zenei montázs azért nagyot ütött, a közönség énekelte is a felismert számokat.
Volt azokban minden, az első szárnypróbálgatásoktól kezdve a Gammapolis lemez fémjelezte fénykorig, torok és gerincbizsergetően szóltak ezek a szimfonikus hangszereléssel. Itt kezdtünk el gondolkodni a koncert igazi mondanivalójáról is, és meg kellett állapítani, ezt jól kitalálták. Hiszen az együttes tagjai a 70. évük környékén járnak, jobb, ha mások is segítenek az emlékezésben.
És voltak mások is. A második blokkban színpadra lépett Szekeres Tamás, Szeki, aki már bő húsz éve állandó vendége az Omega koncertjeinek, sokan a hatodik tagnak is tartják. És volt egy meglepetés, egy fiatal, extravagáns basszeres lány, Szöllősi Gabi, aki komoly teljesítményt mutatott be. Ebben a részben már Kóbor János, Mecky is jelen volt, aki gyorsan megjegyezte, hogy Szombathely mediterrán város, mert nagyon meleg van.
Az igazi Omega
Persze, ekkor is Omega számokat játszottak, de még minden a várakozásról szólt, mert hát szólhat jól a Gammapolis, de azért még az igazi Omegát nem láthatta a közönség. Ami egyébként láthatóan kezdett fáradni, hiszen már másfél órája tartott a koncert, némileg szellősebb lett a terem is, hiába, nem lehet annyit egy helyben szorongani.
És aztán két óra elteltével lepakoltak a szimfonikusok, és jött Molnár György, Elefánt gitáros, Mihály Tamás basszusgitáros, és velük az igazi Omega. Ahogyan Mecky mondta, most jön a rockzene. Hát, jött is, de a műsorválasztás nem biztos, hogy szerencsés volt, még ha a rajongók ezért meg is köveznek. Valószínűleg azért is, hogy sajnos, látszik a kor a zenészeken, Mecky hangja sokszor elcsuklott, voltak kisebb ritmushibák is, de ezek egy élő koncerten elmennek.
Sajnos, tényleg a rockosabb számokat vették elő, köztük a szubjektív kedvencet, a Tízezer lépést. Azért sajnos, mert a zenekar igazi slágereiből így kevesebb került be, nagyon hiányoltuk pld. az Időrablót, és azt a korszakot. Persze, korábban kaptunk a slágerekből bőven, de azért jó lett volna.
Vissza az öltözőből
A vége, persze, a Gyöngyhajú lányé lett, előtte azonban felhívták a színpadra Puskás Tivadar polgármestert, akinek egy gyakorlóbábut adtak át, amin az újraélesztés fogásait lehet elsajátítani. Puskás élvezte a helyzetet, úgy köszönt el, hogy hajrá, Omega, hajrá, Szombathely, hajrá Magyarország. Nem véletlen, hogy sokaknak vidám pillanatokat okozott ezzel.
Két ráadás után aztán úgy tűnt, vége a monstre, háromórás koncertnek, a közönség már távozóban, mi is, az épületen kívülről hallottuk, hogy a kitartóbbak nem adják fel, és – mint kiderült – az öltözőből jött vissza a zenekar, és a Nyári éjek asszonyával búcsúztak el. Kár, hogy nem ezzel kezdték, vagy folytatták a harmadik blokkot.
Szóval, az Omega elköszönt Szombathelytől. A koncert élmény volt, elsősorban a zseniális ötletnek köszönhetően, amivel új megközelítésbe helyezték a zenekar életművét, és három órásra nyújtották a koncertet. Akárhogyan is nézzük, ekkora teljesítményre az öregedő zenészek nem lettek volna képesek, így viszont méltó módon búcsúztak.
Hacsak nem jönnek vissza a kőszegi fúvósokkal.
