Már a nyáron elindulhat a várak, kastélyok, kúriák állami elajándékozása – írja a Népszava. Még tavaly is csaknem négymilliárd forint értékű uniós forrást költöttek el azoknak a kastélyoknak, váraknak és kúriáknak a felújítására, amelyeket egy napokban benyújtott törvénytervezet szerint ingyen osztogatna szét Lázár János építési miniszter.
A még csak nem is piacra dobni, hanem elajándékozni tervezett ingatlanok és műtárgyak könyvi nettó értéke – a vagyon kezelésével megbízott Nemzeti Örökségvédelmi Fejlesztési (NÖF) Nonprofit Kft. tavalyi beszámolója szerint – alig 16,5 milliárd forint.
A törvénytervezetet június 2-ig lehetett véleményezni, és a héten már be is nyújtották a parlamentnek. Ha az Országgyűlés elfogadja, 15 napon belül hatályba lép. Ezek szerint a nagy állami kastélyosztás már a nyáron elkezdődhet.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!