Az egykori rendőrt, H. Istvánt és feleségét holtan találták a Pest megyei kisközségben, Dányban, mindkettőjükkel fejlövés végzett.
Az asszony az ágyban feküdt, egy takaróval letakarva, István pedig a fotelban ült. Így találtak rájuk. A pisztoly a földön hevert
– mondta a Borsnak az egyik szomszéd.A férfi csütörtök este telefonon értesítette a mentőket, hogy a felesége meghalt, azt nem mondta, mi történt vele pontosan. Amikor az ügyeletes orvos és a mentősök a helyszínre értek, nem tudtak bemenni, ezért a rendőrök segítségét kérték, akik megtalálták a holttesteket.
A helyiek szerint az asszony gyógyíthatatlan betegségben szenvedett, állandó fájdalmai voltak, és nem volt pénzük a kezelésekre.
A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság közölte: megállapították, hogy a 66 éves férfi önkezével vetett véget az életének. Ugyanakkor az a rendőrség gyanúja, hogy felesége halálát idegenkezűség okozhatta, így emberölés miatt folyik nyomozás.
Ha Ön vagy valaki a környezetében krízishelyzetben van, hívja akár mobilról is a 116-123 lelki elsősegély telefonszámot.
(díjmentesen hívható éjjel-nappal, az ország egész területéről)
Az Alapítvány az öngyilkosság ellen honlapján, ide kattintva további információ található.