Bruttó egymillió forint felett keres fejenként a nyolc szombathelyi városvezető

Nincs nagy különbség az összegek között.

Egy polgármester, három alpolgármester, négy tanácsnok. Nemény András polgármestert még június 9-én választották meg a szombathelyiek, az alpolgármestereket, tanácsnokokat pedig a közgyűlés csütörtöki alakuló ülésén Megalakult Szombathely új városi közgyűlése, nyolc bizottság, négy tanácsnok, három alpolgármester 2024. October 10. 12:49 a képviselők.

A városvezetésbe tágabb értelemben a városi közgyűlés összes tagja beletartozik, igen, az ellenzékiek is. Most viszont mi a szűkebb értelmezést használjuk, amibe a polgármester, alpolgármesterek és tanácsnokok tartoznak. Az alakuló ülés döntött az ő illetményükről, tiszteletdíjukról, így ki lehet számolni, hogy fejenként pontosan mennyi pénzt kapnak munkájukért.

Figyelem, mindenütt havi bruttó összegekről írunk!

Polgármester és alpolgármesterek

Törvény írja elő a polgármesterek illetményét, ami az adott település nagyságától, pontosabban lakóinak számától függ. Így Nemény András polgármester illetménye 1 300 000 forint.

A polgármester költségtérítésre is jogosult, aminek összege 195 000 forint. Emellett mobiltelefon-használatot, cafetéria-juttatást, valamint személyes célokra is használható szolgálati autót kap.

Az alpolgármesterek illetményét a polgármesteri bérhez viszonyítják, annak 70-90 százaléka lehet. Szombathelyen Horváth Attila, Horváth Soma, László Győző alpolgármesterek fejenként 1 170 000 forint illetményt kapnak.

Költségtérítésük havi 175 500 forint, a hivatal a mobiltelefon-használatukat fizeti.

A közgyűlési anyag tartalmazta azt is, hogy a polgármester és az alpolgármesterek a 2019-2024 közötti időszakban nem kaptak jutalmat.

A tanácsnokok

A tanácsnokok illetményének meghatározása elsőre bonyolultabbnak tűnt, mert függ attól is, hogy hány bizottságban dolgoznak elnökként, illetve tagként.

Bokányi Adrienn - például - kapja a 350 000 forint alap képviselői díjat, plusz a tanácsnoki 500 000 forintot. Tagja két bizottságnak (kétszer 100 000), egyiknek elnöke (plusz 100 000), így a bizottságokból havi 300 000 forintot kap. Ebben a ciklusban polgármesteri biztosként is dolgozik, azért nem jár juttatás.

Így Bokányi Adrienn illetménye összesen 1 150 000 forint.

Miután átnéztük a bizottsági névsorokat, feltűnt, hogy a többi tanácsnok (Kelemen Krisztián, Németh Ákos, Szuhai Viktor) is tag két-két bizottságban, és ugyanúgy kaptak egy-egy bizottsági elnöki posztot is.

Így a szombathelyi közgyűlés mind a négy tanácsnoka fejenként havi bruttó 1 150 000 forintot kap munkájáért a várostól.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet