Négy év alatt 243 bérlakást utalt ki krízishelyzet miatt a szombathelyi önkormányzat

2143 lakást kezel az önkormányzat a vasi megyeszékhelyen.

Az elmúlt három évben nem írtak ki pályázatot önkormányzati bérlakásra Szombathelyen, mert a megüresedett és helyreállított lakásokat krízishelyzet alapján utalta ki az önkormányzat - írja a jövő heti szombathelyi városi közgyűlésre készült anyag.

Az anyagban a Szociális és Lakásbizottság elnöke, Czeglédy Csaba számol be az önkormányzati lakásállományról és annak felhasználásáról. Ebből az is kiderül, hogy 2010-ben az önkormányzatnak 2077 lakása volt, ami négy év alatt 2043-ra csökkent, mert közben 34 lakást szanáltak.

A SZOVA-nak 100 bérlakása volt négy éve és most is annyi van.

Forrás: szombathely.hu

A lakásrendelet szerint a megüresedő és kiutalható bérlakásokra pályázatot kell kiírni, legutóbb 2010-ban írtak ki ilyen pályázatot, akkor három darab lakást utaltak ki ezen a módon.

Utána csak a krízishelyzeteket Lakhatási veszélyhelyzet van Szombathelyen 2022. June 24. 07:12 tudták kezelni, a 2020-tól kiutalt lakások számát az alábbi táblázat tartalmazza.

Forrás: szombathely.hu

Elfogytak a felújítható lakások

Az önkormányzat már korábban elindította azt a programot, amiben felújításra szoruló bérlakásokra lehetett pályázni, és a felújítást a leendő bérlő fizette.

A program népszerűnek bizonyult, 2020-tól 111 lakás talált így gazdára.

Forrás: szombathely.hu

Ez a program azonban mára gyakorlatilag véget ért, Czeglédy Csaba áprilisban lapunknak azt mondta, elfogytak a felújítható lakásaik. Az elmúlt években egyébként mintegy tízszeresére nőtt Négy év alatt a tízszeresére nőtt az önkormányzati bérlakások felújításának átlagos költsége Szombathelyen 2024. April 02. 06:58 az önkormányzati bérlakások felújításának átlagos költsége.

Összességében az elmúlt négy évben a Szociális és Lakás Bizottság döntései alapján 390 szombathelyi személy vagy család részére sikerült bérlakást kiutalni, 18 család kapott komfortos vagy összkomfortos cserelakást az alacsonyabb komfortfokozatú lakás helyett. A négy év alatt 166 önkormányzati bérlakást újítottak fel.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet