Orbán: 15 százalékra emeli a kötelező akciózást a kormány

És az is kiderült ma, hogy azért emelték a fegyveres testületek tagjainak fizetését, hogy elmehessenek üdülni.

A kormánynak van döntése, vállalása az infláció letörésére: egyszámjegyű lesz év végére, és egymás után jönnek az intézkedések - jelezte Orbán Viktor miniszterelnök egy ellenzéki felvetésre válaszul. Kálmán Olga a DK politikusa ugyanis ma a parlamentben megjegyezte, hogy "gyanítom nem túl büszke rá, hogy egy önálló közgazdaságtani fogalmat neveztek el önről, az orbáni inflációt".

Ugyanitt Harangozó Tamás, az MSZP képviselője arról beszélt, hogy miközben a honvédelmi minisztérium milliárdokért a várba költözik, a honvédállomány rekreációs lehetősége megszűnnek, hiszen a kormány 74 üdülőt, rekreációs központot kíván eladni. Orbán a lépést azzal magyarázta, hogy azért emelték a fegyveres testületek tagjainak fizetését, hogy elmehessenek üdülni, és ne az állam tartsa fenn az üdülőket.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet