Oroszország számos városában korrupcióellenes tüntetések zajlottak vasárnap, a főszervező Alekszej Navalnijt őrizetbe vették

Persze ő csak annyit üzent, ne vele törődjenek, és különben is, ez egy olyan ügy, amiért érdemes rendőrkézre kerülni.

Az ellenzék meghatározó figurájára Moszkva közepén csaptak le a hatóságok, rögtön azután, hogy megjelent a metróból kilépve. Több száz tüntető próbálta ezt megakadályozni. Rajta kívül legkevesebb 350 más tüntetőt is elfogtak.

A rendőrség ugyan már csütörtökön közzétettek egy közleményt, arra bíztatva az embereket, hogy maradjanak távol, mert a rendezvény törvénytelen, és a közrendet megzavaró provokációk várhatók, mégis, az Eho Moszkvi rádióállomás helyszíni beszámolója szerint a belvárosi Tverszkaja utcára meghirdetett "tiltakozó sétán" több tízezren vettek részt.

Alekszej Navalnijt elfogják az egyenruhások
Maxim Shemetov / Reuters

A Puskin-térről a rohamrendőrök gumibotozással szorították ki a tömeget, a belváros fölött helikopterek köröztek. Sajtójelentések szerint újságírókat is őrizetbe vettek.

Ezzel párhuzamosan Ororszország számos másik nagyvárosában is utcára mentek az emberek - a szervezők szerint az országos akció részvevőinek száma elérte a százezret. Így a parlamenti választási csalások ellen 2011-2012-ben megtartott tiltakozások óta ez a legnagyobb demonstráció a vezetés ellen.

Mindez egy évvel az elnökválasztás előtt, amin reményei szerint Navalnij is elindulhat majd a hivatalban lévő Vlagyimir Putyinnal szemben.

A több tucatnyi városra kiterjedő, sokezres tömegeket vonzó vasárnapi tüntetéseket egyes településeken annak ellenére is megtartották, hogy arra a szervezők nem kaptak hivatalos engedélyt.

Tüntetőt tuszkolnak a rendőrautóba Vlagyivosztokban
Reuters

Az MTI azt írja, hogy az orosz állami televíziós csatornák a tüntetésekről nem számoltak be. A hivatalos hírügynökségek több órás késéssel jelentettek a moszkvai eseményekről, azt hangsúlyozva, hogy a tüntetés törvénytelen volt.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet