Oroszország vezető független tévécsatornáját külföldi ügynökké nyilvánították

Külföldi ügynökké nyilvánították a Dozsgy nevű független tévécsatornát pénteken Oroszországban, vagyis a választások közeledtével a hatóságok fokozzák a nyomást a kritikus médián.

Az igazságügyi minisztérium bejelentése szerint a már kizárólag az interneten sugárzó Dozsgy mellett a Vázsnij Isztorij oknyomozó portált, illetve hét újságírót is külföldi ügynöknek minősítettek. Natalja Szindejeva, a csatorna vezetője tisztességtelennek nevezte ezt az intézkedést, és leszögezte, hogy maximálisan átlátható volt a tájékoztatásuk a finanszírozásukkal kapcsolatban, közzétettek minden pénzügyi dokumentumot.

„Ostoba döntés. Nem vagyunk külföldi ügynökök, egy médiaorgánum vagyunk, amely tizenegy éve jelen van Oroszországban, és amelyet mindenki ismer, így a döntéshozók is” – mondta Szindejeva az AP amerikai hírügynökségnek, hozzátéve, hogy fellebbezni fognak.

A Dozsgy gyakran élesen bírálta az orosz hatóságok kemény fellépését a másként gondolkodókkal szemben, rendszeresen tudósított tüntetésekről, valamint részletesen foglalkozott például a tavaly nyáron megmérgezett, majd idén bebörtönzött Alekszej Navalnij ellenzéki politikus ügyével is. A Kreml júniusban megvonta a tévécsatorna akkreditációját, arra hivatkozván, hogy a társaság támogatta év elején a Navalnij melletti, engedély nélküli demonstrációkat. Ezt a Dozsgy tagadja.

A vonatkozó orosz törvény értelmében a külföldi ügynöknek minősített tömegtájékoztatási eszközök anyagai csakis ilyen megjelöléssel terjeszthetők, fel kell tüntetni minden tartalmukon, hogy más államok érdekeit szolgálják. Ezt a szabályozást 2019-ben kiterjesztették magánszemélyekre, köztük bloggerekre is, jogvédők szerint azzal a céllal, hogy elhallgattassák a másként gondolkodókat.

MTI

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek