Napokon belül 50 éves lesz Oroszy Csaba. A festőművész saját kiállítással ünnepel. Mi pedig a kiállítás csütörtök esti megnyitása előtt, a képrendezgetések közben kerestük meg őt a Szombathelyi Képtárban. Kávét is vittünk.
Hoztam kétféle kávét. Egy hagyományos hosszúra engedettet tejjel, meg egy dohánykávét. Melyiket kéred?
Lecsapnék a dohánykávéra. Bár igaz, a nagyon rövid ristretto a kedvencem.
Szóval te is úgy vagy vele, mint az olaszok. Akik azt vallják, hogy elkezdik a kávézást gyerekként sok tejjel és egy kicsi kávéval, és ahogy korosodnak a tej szépen eltűnik, és már csak a kávé rövidre főzött zamata marad.
Ezen még nem gondolkodtam, de valóban, igazad van.
Bevallom, nem minden szándék nélküli volt a kávékínálás. Kíváncsi voltam, hogy szereted a kávét. Az emberről szerintem, sokat elárul, hogy mennyire kávés és, hogy hogyan szereti a feketét.
Ohh, én nagy kávés vagyok. Amikor még főiskolás voltam, akkor egy-egy éjszakázás után, hajnalban a legjobb kávékat a Savaria Szállóban ittam. Az a régi üvegpohár az alumínium tálcán és alumínium kanállal, akkor mindig életmentő volt. Emlékszem, hogyan hozta ki a pincér, elegáns tartásban, de még az álmosságtól kótyagos fejjel. Nekem meg mástól volt kótyagos fejem.
Nem hiányzik, hogy rágyújts a kávé mellé? Bár igaz, te szivaros vagy, nem cigis.
Pontosan, a szivar az más, mint a cigi. A cigi, az valami, nem is tudom mi, de nem dohány. Abban ott a papír, az aromásított, kezelt, áztatott dohány, a füstszűrő. A szivar meg színtiszta dohány. Nekem a szivar az más, az füstlétra egy másik világba. Az társaság, önmagában is társaság és a társaságban is társaság.
És közben mi is társaságot kapunk. A Képtár munkatársai jönnek üveglapokat a helyükre pakolni, képeket igazítani.
Na, látjátok ez egy nagyon pedáns társaság, mindenben a segítségemre voltak. Nem tudok nekik elég hálás lenni a profizmusukért.
Ez egyébként ilyenkor hogyan van? Kopogtattál a Képtárnál, hogy jönnél kiállítani, vagy ők tartották számon, hogy 50 leszel és adnának helyet egy szülinapi tárlathoz?
Hát bennem már egy éve megfogalmazódott, hogy kellene egyfajta eddigi összegzés, vagy inkább bemutatás a munkáimból. A dolog azonban nem egyszerű, hiszen én mindig sorozatokban gondolkodom. Van 120-130 sorozatom, ami mind rengeteg képből áll. Ráadásul a tárlat azzal a mondattal indul, hogy 30 év, 3000 mű, 3-as terem. Bajban voltam, hogyan hogyan tudok megtölteni 500 négyzetmétert. Aztán nagyon sok segítséget kaptam civilektől, polgároktól és magánemberektől. Volt, aki például vászonnal segített. Szóval rengeteg mindent kaptam. Szerettem volna egy katalógust is kiadni, de ez akkora munka és pénz lett volna, hogy ezt már nem értem fel.
Egyébként a feladat, ami egy kicsit megijesztett az az volt, hogy hogyan tudom egy egységes kompozícióval kitölteni a teret. Nagyon sok anyagot hoztam, amit elkezdetem pakolni és a falak lassan ledobták a nem odavalókat. A kiállítás elkezdte rendezni önmagát.
Ez most egy olyan tárlat, ahol az elmúlt éveid művei mellett sok kép újdonság lesz a látogatóknak?
Igen! De mindemellett sok olyan kép is van, ami a válogatás közben került elő és közeli ismerőseim is rácsodálkoztak, hogy jé, tényleg, ez is van és ez jó is. Bevallom néha nekem is volt egy kis hűha érzésem.
Van olyan mű – és direkt nem csak a
kép
szót használom, hiszen nagyon más egyebet is készítesz - amit nagyon szeretsz, de már magánkézben van és nem tudod most kiállítani?Sajnos van. Tudom, hogy hol van, de már elérhetetlen. Logisztika vagy pénz miatt. Egy tárlat megrendezése leginkább ugyanis ezen a kettőn múlik.
Ha lehetek kicsit közhelyes, az 50. születésnap neked mit jelent? Nagy számadó vagy összegző vagy?
Nem mondanám. Talán egy pillanatra, ha eszembe jutott, hogy jé, ötven lettem. Egyébként meg úgy vagyok vele, mintha mennék és lenne egy ajtó, ami nyitva van, és fölé fel van írva, hogy 50. Átmegyek rajta és ennyi. Én most a következő ötvenre gyúrok.
Aztán rendhagyó tárlatvezetésre indulunk. Oroszy elindul velünk és csak mesél és mesél. Hol késrajzokat mutat, ahol a kés hegyével vésett ábrákat vaslemezekre, közben pedig a Somló-hegyen fotózott montázsokat csempészte be a mű mögé. De van itt más is. A Barnák sorozat hatalmas Armageddoni csatája a hátunk mögött, fotóként is megjelenik a késrajzok mögött. Tovább sétálva aztán valamit még rendezni kell.
Ez a Nyúl harcos és a Bagoly harcos nem jól lett felrakva – mondja Oroszy aztán a két festményt egymás mellé helyezi. Látod, ilyenkor még van egy kis rendezgetni való.
Na, jó, de a Nyúl harcos meg a Bagoly harcos küzdelme annyira nem kiegyenlített. Én még baglyot legyőző nyulat nem láttam.
Azért ez a nyúl, nézd csak meg, elég vérmes. Egyébként meg nem egymás ellen harcolnak, hanem a világért harcolnak, az abban zajló őrület ellen mennek.
Te ilyenkor izgulsz a tárlat megnyitó előtt?
Van egy kis drukk, kétségtelen, de nem telepedik rám az izgalom. Két dolog miatt van egy tárlat, legalábbis szerintem. Egyrészt az ember meg akarja mutatni a környezetének, hogy mit alkot. Elvégre nem a fióknak festünk. De talán ami nekem fontosabb, hogy önmagamnak ad egy képet, hogy hol tartok. Nekem mit mondanak a műveim.
Van olyan hely, ahová szeretnél eljutni még kiállítani? Ha azt mondod na, a következő 50 évben az összejönne, akkor már elégedett vagy?
A Marson egy kiállítás, az tetszene.
De most komolyan, maradva a lehetőségeknél.
Akkor mondjuk a sztratoszféra. Az jó lenne. De komolyra fordítva, én nem is annyira a kiállítótermekért dolgozom. Sokkal inkább érdekel, hogy mi lesz a következő ihlet, ami beindít, amiből lesz megint egy sorozat.
És tudod már?
Konkrétan még nem, de érzem magamban. Tudom, hogy ki akar jönni.
Rengeteg kép, plasztika, szobor és kitudja még mi gyűlt fel az évek alatt, ezek több ezer darabot jelenthetnek. Hol tárolod ezeket?
A műteremben van jó néhány, na meg ismerősöknél, barátoknál. Aztán vannak olyan szobrok, installációk, amik csak garázsokban, pajtákban férnek el. Ezek is mind, mind ismerősöknél kaptak helyet.
Szóval, ha valahol van egy szabad falfelület, akkor szólhat neked, hogy tud tárolni egy Oroszyt?
Azért nem teljesen!
Ohh, pedig azért szép próbálkozás volt tőlem, nem?
Mondjuk.
Jut eszebe még valami. Te a műteremben szivarozol?
Igen, szoktam.
A képeknek nincsen szivar illata?
Látod ezt még én sem vizsgáltam meg sose.
Valószínű elég bizarr jelenetbe futott volna bele az, aki éppen feljön a Képtár lépcsőjén. Ugyanis Oroszy Csaba, az 50 éves elismert képzőművész és a nyugat.hu két kollégája közelről szagolgatta a felakasztott festményeket, dohány és szivar illatok után kutatva az olaj és akvarellfestékek között. Szószorossá téve a színes, szagos kiállítás fogalmát.
AZ.OROSZY 50
Oroszy Csaba festőművész kiállítása
2017. január 19. - március 15.
A Szombathelyen élő művész 50. éves jubileumi kiállítása. A tárlat áttekintést ad a termékeny művész több évtizedes munkásságából a kezdetektől máig. A lendületes, szenvedélyes, sajátos képi világot megjelenítő festmények mellett válogatást láthat a közönség rajzaiból, vázlataiból, képregényeiből, filmjeiből.
