Az OMSZ működésében voltak hiányosságok az elmúlt években - indokolta Palkovics László ipari és technológiai miniszter a Mandinernek adott interjúban az Országos Meteorológiai Szolgálat két vezetőjének kirúgását.
Azután arról beszélt, hogy a naperőművek tulajdonosai jelenleg az esetek nagyjából 30 százalékában nem találják el azt, hogy az adott időintervallumban mennyi energiát tudnak majd a hálózatra „feladni”, hiszen a hozzájuk befutó információk alapján tudnak dönteni, amelyek jelentős részben az OMSZ-től származnak. Az országos előrejelzések mellett
pontosabban kellene tehát ismerni, hogy adott helyen adott időben milyen lesz az időjárás
- tette hozzá.Arra a kérdésre, hogy a vezetők menesztésének volt-e köze az OMSZ augusztus 20-i előrejelzéséhez, ami a tűzijáték elmaradását eredményezte, annyit mondott, hogy "nem voltam ott az operatív törzs ülésén, egyébként nem járok tűzijátékra sem, de kétségtelen: az ilyenfajta tevékenységnek óhatatlanul van rizikója". Kiértékelik, hogy miért nem sikerült most, a mulasztás azonban csupán egy elem volt az imént felsoroltak között, nem ez volt a döntés oka - tette hozzá.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!