Egy egyenes szakaszon tért le az útról egy Citroen szerdán este Csepreg és Tormásliget között.
A baleset részleteiről egyelőre nincs bővebb információnk, a helyszínen a kivilágított utasfülkéjű roncson kívül senkit sem találtunk.
Az viszont nagyon pozitív, hogy a kisforgalmú úton az éjszakai sötétségben többen is megálltak, hogy segítsenek a bajba került sofőrnek.
Ezzel kapcsolatban viszont kérjük a segítőket, hogy fogadják meg a tanácsunkat, mielőtt kiszállnak az autóból húzódjanak le az út szélére, kapcsolják be az elakadásjelzőt és kiszállás ELŐTT vegyék fel a jólláthatósági mellényt, valamint ne tartózkodjanak a járművük háta mögött.
A pár másodperces műveletsor adott esetben életmentő lehet! A mostani esetnél volt olyan sofőr, aki a roncsot látva megállt a sáv közepén, leállította a gyújtást és sötét ruhában kiugrott az autóból, hogy mielőbb tudjon segíteni. Ez konkrétan életveszélyes és nem csak a segítőt sodorja veszélybe.
Egy később érkező jármű vezetőjének figyelmét elterelheti a roncs és a gépjárműve belerohanhat a kivilágítatlan autóba, vagy elgázolhatja a segítségre siető embert. Szerencsére most egy jármű sem érkezett és látszólag az említett sofőr sem sértődött meg, amikor levezettük neki ezt a gondolatsort, amellett, hogy megköszöntük a segítő szándékot.
Kanyarban sodródott ki a Volkswagen
Horvátzsidány felől Csepreg irányába tartott egy VW kedden este. A jármű egy jobbra ívelő kanyart követően a menetirány szerinti jobb oldalon padkára futott.
A fiatal sofőr balra kormányzással próbált korrigálni, amitől a jármű áttért a menetirány szerinti bal oldalra, majd a szántóföldön állt meg.
A balesetben személyi sérülés nem történt, a jármű a „saját erejéből” tért vissza az út szélére.
Skoda csúszott árokba Söpte és Salköveskút között
A Salköveskút felé tartó Skoda vezetője egy rövid időre „másra figyelt”, az autó pedig a menetirány szerinti jobb oldalon letért az útról és egy sekély árokban állt meg, gyakorlatilag rongálódás nélkül.
Egy Toyota terepjáró vezetője megállt, majd két percen belül visszavontatta az úttestre a gépkocsit, ami így folytathatta az útját.