Gelencsér András, a Pannon Egyetem rektora, Csillag Zsolt, a Pannon Egyetem kancellárja és Huszár Gábor, Szentgotthárd város polgármestere írták alá, azt keretszerződést, amely fontos állomása lehet a szentgotthárdi szakképzésnek.
A dokumentum értelmében a szentgotthárdi szakközépiskolában, vagyis a Vas Megyei Szakképzési Centrum III. Béla Technikumban egy új képzési forma, az okleveles technikus képzés is elindulhat hamarosan.
Ebben a tanulók az együttműködő szakképzési és felsőoktatási intézmény közös, emelt szintű szakmai programja alapján szerezhetnek majd szakmát és érettségit, és tanulmányaikat felvételi nélkül folytathatják a Pannon Egyetemen.
A képzés lehetővé teszi, hogy a legmagasabb szintű szaktudást, egyetemi diplomát – az előre meghatározott kreditek beszámításával – akár rövidebb idő alatt is megszerezhessék a tanulók.
„A diákok számára az okleveles technikusképzés tudatosan tervezhető életpályát, munkalehetőséget, a gazdálkodó szervezetek számára pedig hatékonyabb utánpótlási, toborzási eszközt, a városnak fejlődési lehetőségeket jelent hosszútávon” – olvasható a közleményben.
Az együttműködést az iskola fenntartója, a Vas Megyei Szakképzési Centrum is támogatja.