Egyre több patkány tűnik fel az utóbbi időben az egyik belvárosi társasházban és környékén. A sereg létszáma nőttön-nő, a patkányok mára már erős hadállásokat építettek ki az épület pincéjében és alagsorában, de egyes felderítő egységek fel-felbukkannak a közös helyiségekben is. A legjobb húsban lévő, kigyúrt egyedek peckesen járkálnak fel s alá még világos nappal is, nem félnek senkitől és semmitől, egy-egy megtermett példányuk fitymálva méregeti még a legelszántabbnak tűnő embert is, ha találkoznak a lépcsőházban.
A lakók - ezért-e vagy másért, meg nem mondható - viszont félnek a patkányoktól, semmi esetre sem szeretnének velük együtt élni. Éppen ezért elhatározták, hogy kiirtják őket mind egy szálig. A leszámolás elvégzését már meg is rendelték a megfelelő szervnél, s nagyon remélik, hogy a patkányoknak hamarosan írmagjuk sem marad, hogy felfordulnak egytől-egyig.
A patkányok elleni hadjárat persze nem veszélytelen, jó darabig mindenkinek nagyon óvatosnak kell lennie. S hogy még véletlenül se történjen semmi baj, az ügy intézését elvállaló lakók - a ház faliújságján elhelyezett kiáltványukban - részletesen összefoglalták a legfontosabb tudnivalókat és teendőket.
A felhívásban - mintegy mellékesen - kitértek a patkányinvázió okára is. Szerintük azért özönlenek ide, a város szívébe még a legtávolabbi zugokban tanyázó patkányok is, mert a ház belső udvarában-parkolójában évek óta megállíthatatlanul burjánzik az illegális szemetelés. Valakik újra és újra hatalmas - a legkülönfélébb hulladékokkal telegyömöszölt - nejlonzsákokat hajigálnak a lelakatolt konténerek mellé, aztán egyszerűen odébbállnak.
A zsákok pedig előbb-utóbb kiszakadnak, öklendeztető, undorító tartalmuk levet ereszt, a bűz hetedhét határba száll, a patkányok meg már szaporázzák is, hogy mielőbb a helyszínen teremjenek. A foszladozó zsákokhoz hosszú-hosszú hetekig nem nyúl senki, mígnem - a lakók többszöri kérésére - végre megérkezik egy kis teherautó, vezetője a platóra lapátolja az erjedő, ragacsos masszát: eltakarít, ahogyan kell. A baj csak az, hogy néhány nap elteltével kezdhetné elölről a munkát, mert a konténerek mellett már ott sorakoznak az újabb szemétcsomagok.
A lakók egyébként egy pillanatig sem kárhoztatják a konténereket nap mint nap kiürítő köztisztasági dolgozókat amiatt, hogy rá se hederítenek a tárolók mellé dobált zsákokra. Jól tudják ugyanis, hogy az úgynevezett kukásoknak nem munkaköri kötelességük az ilyesfajta illegális szemét elszállítása. S ez érhető is, mert ha az lenne, előbb-utóbb mindenki önfeledten zsákolna, és semmi szükség nem lenne többé a konténerekre.
A lakók a közterület-felügyelőket sem kritizálják, hiszen - legalábbis a szóban forgó dolgozók elbeszéléseiből - úgy tudják, hogy a zsákhajigálókat szinte lehetetlen tetten érni. A sikeres akcióhoz valamiféle ravasz, hathatós tervet kellene kieszelniük a felügyelőknek, esetleg órákon keresztül lesben állniuk a helyszín közelében, de minderre se idejük, se energiájuk, de talán még kedvük sincsen. Így aztán remény sincsen arra, hogy valaki valaha kérdőre vonja a sötétben bujkáló, fondorlatos szemetelőket. Marad a patkányok elleni harc. Igaz, azok legalább vállalják magukat.
