Pénteken ne próbáljon gépjármű-ügyeket intézni a kormányablakokban! Hétfőn is csak a Bejczyben lehet Szombathelyen

Arra figyelmeztetnek, a tervezhető ügyekkel érdemes másik napon felkeresni az ügyfélszolgálatokat.

Megújítja a Belügyminisztérium az országos jármű-nyilvántartási rendszert, ezért 2023. június 16-án, pénteken az ország összes kormányablakában, okmányirodájában és a gépjármű-ügyintézési pontokon informatikai átállás miatt nem lesz lehetőség a gépjárművekkel kapcsolatos ügyek intézésére – olvasható a minisztérium közleményében.

Mint írták, az átállást követően 2023. június 19-én (hétfőn) a gépjárműügyek – többek között az átírás, forgalomba helyezés és kivonás, forgalmi engedély és törzskönyv pótlása, stb. – országosan mindössze húsz helyszínen intézhetők: minden megyeszékhelyen egy-egy kormányablakban, továbbá Budaörsön, valamint Budapest XIII. kerületében, a Teve utcai kormányablakban.

Arra figyelmeztetnek, a tervezhető ügyekkel érdemes másik napon felkeresni az ügyfélszolgálatokat. Közzétették azon kormányablakok listáját, ahol június 19-én intézhetők gépjárműügyek, ezek között a Vas megyeiek közül csak a szombathelyi, Bejczy István utcai szerepel. A többi ügykörben ezen a napon is zavartalan az ügyintézés az ügyfélszolgálatokon. Viszont június 16-19. között az online gépjármű-ügyintézés is szünetel.


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek