Percre pontosan, de Lázár nélkül ért be a Keletibe Magyar Péter miskolci vonata

Magyar szerint meleg volt, és még a büdös vécé sem működött.

„Lázár miniszter elintézte, hogy pontosan érkezzünk” – vélekedett Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke a Keleti pályaudvaron a Telex beszámolója szerint, miután pontosan, 13:15-kor gördült be a pályaudvarra a Miskolcról érkező IC.

Megjegyezte, sajnálja, hogy Lázár János építési és közlekedési miniszter nem jött el, már csak azért is, mert „keresték a miniszter urat a helyiek”, illetve azért is, mert szerinte érdekes élmény lett volna a miniszternek is a 40-50 fokos Bzmot-kocsiban utazni, amin állítása szerint nem működött a vécé és büdös is volt.

Arról is beszélt, hogy amikor megismerte a volt feleségét, Varga Judit korábbi igazságügyi minisztert, akkor a Miskolcról Budapestre közlekedő vonatnak 1 óra 50 perc volt a menetideje, ez ma már 2 óra 40 perc. Az ugyanakkor elismerte, hogy az első és a prémium osztály valóban nagyon szép, bár ők a másodosztályon utaztak.

Hozzátette, hogy szerinte a kormány azért inkább a útépítésre fordítja a forrásokat, mert onnan könnyebb lopni.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet