Bogozd ki a szépséget - Péreli Zsuzsa és gobelinjei Szombathelyen

Tavasz van, naptár szerint legalábbis annak kéne lennie, kint azonban, szemközt a behavazott Iseummal, bágyadt és erőtlen a naplemente. Bent, a Szombathelyi Képtár emeletén megtörik a jég, mert a falakról földöntúli melegség és belső mosoly árad. Péreli Zsuzsa kiállításánál szebbet, találóbbat, szívet és lelket gyönyörködtetőbbet így Húsvét előtt elképzelni se tudnék. Ezzel nem vagyok egyedül, a gobelin „Nagyasszonya” tárlatának megnyitóján épp elegen vagyunk, sőt, ennyi művészetre szomjazót régen látott a Képtár.

Péreli Zsuzsa és kereke

Vágvölgyi Bálint

Csúszik a hivatalos ceremónia, ezt csöppet se bánjuk, belemerülünk a puha, aranyszínű fonalakkal átszőtt falikárpitok tündérvilágába. Ég és föld között, mint a gobelinek angyalai.

Ezekből a lélekkel áthatott textilfestményekből a technikai bravúron túl földöntúli harmónia árad, lenyűgöznek és felemelnek. Szakrális textil-tablók ezek, még ha témájuk profán is, például a nosztalgikus századfordulós portrékon is ott az aranykor igézete. Átgondoltak, letisztultak a kompozíciók, aranyfonallal beleszőve a végtelen derűje.

Péreli Zsuzsa férje, Tolcsvay László zenélt

Vágvölgyi Bálint

A kiállításon azonban nem csupán a művésznő festői hatású gobelinjeit láthatjuk, hanem legújabb kísérletezéseit, kollázsokat is, melyek kivetülései a korábbi munkáknak. Tetszik Péreli játékossága, a képek változatossága. Bár lépten-nyomon visszatérnek motívumok (föld, dombok, ég, angyalok, a Nő), mégsem érzem munkáit önismétlésnek, mesterien átgondoltak, bravúrosan kidolgozott saját univerzumok.

Kedvenceim azok a szőttesek, amelyek kilépnek a keretek zárt rendjéből, (bár a textil önmagában sem kétdimenziós, aurája van), amikor a művésznő beleszövi az élet apró gubancait, például pávatollat, masnikat, amikor földet és eget ezernyi szabadon lógó szövőfonallal köti össze. És amikor a megbomlott természeti tájba szemétdombot sző, valódi fröccsöntött palackokból, pisztollyal, gyógyszeres dobozzal, injekciós tűvel. Ez a legszomorúbb falikárpit, amit valaha láttam, és bár a föld szeméttel átszőtt, még ebben a munkában is ott lapul a szépség.
Gyöngyszem a János Vitéz illusztrációk, de nagy kedvenc a Homo-sorozat is (Homo Maniakussal, Homo Wellnesszel).

A valóság, tele szeméttel

Vágvölgyi Bálint

Feltűnik, hány meg hány képen látok magában zárt, szinte mozdulatlan női alakot (profán Máriát, kisded nélkül), egy angyali lényt, aki a mindenség ölén (vagy tenyerén) pihen. Nem riasztó magányban, nincs segélykiáltás, csak téren és időn túli létezés.

Stílusos a helyszín – hallom a megnyitón -, hiszen a Szombathelyi Képtár a legnagyobb magyar kortárs textilgyűjteményt birtokolja, köztük nem egy Péreli művet. Stílusos, mert Péreli Zsuzsát pályája legelején, több mint negyven éve, itt Szombathelyen, az első textilbiennálén fedezték fel.

Imaszőnyegen

Vágvölgyi Bálint

Ha belegondolunk, egy-egy falat betöltő gobelin elkészítéséhez mennyi idő kell, hogy egy-egy képben hónapok munkája van… morfondírozott a megnyitó végén Lőrincz Zoltán művészettörténész is, amire Péreli csak ennyit válaszolt: „Ne gondoljanak bele, boldogan csináltam.” Kell ennél jobb zárszó?

Végezetül, ha mondani kellene egy színt, ami megmaradt bennem, az a kék lenne, az angyalok, ég és a felhők, a messzi hegyek kékje. Tiszta, és derűs. Ilyen volt ez a szerda este is.