Jogerősen is pert nyert az RTL-en futó A mi kis falunk című sorozat gyártója ellen Reményi János. A férfi azért perelte be a Content Factory Kft.-t, mert 2019-ben a tudta és az engedélye nélkül három másodpercig szerepelt az egyik epizódban - írja a Kreatív.
A Content Factory köteles neki a jogsértést elismerő és bocsánatkérő levelet küldeni, valamint 300 ezer forint összegű sérelemdíjat fizetni. Viselnie kell perköltségként a 2,6 millió forint összegű ügyvédi munkadíjat és a 154 ezer forint illetéket is.
A lapnak Reményi azt mondta, hogy a sérelemdíj összegét az egykori pilisszentléleki pálos kolostor romjainak rendbetételére fordítják.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!