Bár a külső, felszínes szemlélődő lehet, hogy nem látja elsőre, de Szombathelyen igenis van pezsgő zenei élt. A nyugat.hu pedig időről időre bemutatja a helyi zenekarokat, zenészeket. Ezúttal egy olyan csapattal foglalkozunk, akik a Depeche Mode-i hagyományokat ápolva, szinti popban utaznak. A Plazmabeat két tagjával, Laczó Nikolettel és Asbóth Gergővel, vagy ahogy a szombathelyi zenei életben jobban ismerik Grag Velvettel beszélgettünk.
Szinti popos zenei irányt követ a csapat. Mindig is ez volt az a zenei stílus ami vonzott titeket vagy idő közben változtatok ilyenné?
A.G.: Nekem mindig is ez volt a zenei irányzatom.
L.N.: Nekem pedig nagyon nem ez, csak időközben átnevelődtem. Voltak hasonló stílusú zenekarok, amiket szerettem, de csak miután megismerkedtem Gergővel, lettem ennek a zenének a rabja. Egyébként még pici koromban, rockkal kezdtem a zenehallgatást.
Tanultátok ti a zenekészítést?
A.G.: Azt hiszem büszkén jelenthetjük ki, hogy nem. Zenei képzettségünk nulla. De talán Niki nevében is mondhatom, hogy soha nem jártunk zeneiskolába. Én magam pedig saját magam kezdtem el szintetizátoron prüntyögni még gyerekkoromban.
Hogy lett a prüntyögésből végül zene?
A.G.: Nagyon sok év és nagyon sok szenvedés árán. Az ember mindig próbálkozik, próbál tanulni, fejlődni. Aztán lassan csak elér egy olyan szintre, amikor azt mondja, hogy na ez már nem is olyan rossz. Azt hiszem most ért be ez a sok-sok év tanulás. 15 éves koromban már szerzői kazettánk jelent meg, most 32 leszek és talán most érzem azt, hogy amit csinálok az jó, és én magam is jó úton haladok.
A mögötted lévő 1,5 évtized másféle fejlődést is hozott. Talán könnyebb a közönséget is meglelni.
A.G.: Kétségtelen. Sokat fejlődött a világ, hiszen a neten olyan lehetőségek vannak, amikkel könnyen tudjuk eljuttatni a zenéket a közönséghez. Anélkül, hogy komolyabb menedzsment lenne mögöttünk. Korábban sem dolgoztunk egyébként producerrel, és nyilván így meg még nehezebb volt a dalokat megismertetni.
Niki, te hogy kapcsolódtál a Plazmabeathez?
L.N.: Nyolc évig énekeltem különböző formációban, aztán a 2008-as Hív a végtelen videoklip forgatáson találkoztam a Gergővel és azóta vagyok tagja a csapatnak.
De az éneklést te sem tanultad?
L.N.: Hát azt képzeld el, hogy amikor általános iskolás voltam, akkor az énektanárnő nem is akarta, hogy benne legyek a kórusban. Akkor ez nekem nagy szívfájdalmam volt, de hát nem tágítottam, és most itt tartok.
Akkor ebben volt egy jó adag dac?
L.N.: Igen!
A.G.: Hadd szóljak közbe, mert én meg rengeteg olyan lánnyal találkoztam, aki azt mondta, hogy ő meg benne volt a kórusban és megmutatták, hogyan énekelnek, az soha nem sült el jól. Aki kórustag volt, az ugye, egy volt a húszból. Szólóban általában el szoktak vérezni.
Tudatos volt az, hogy Niki jött? Vagyis, hogy kellett egy női hang a csapatba?
A.G.: Kerestem fiú hangot is, volt is jelentkező. De nem is innen kezdeném, hanem onnan, hogy amikor én belevágtam a Plazmabeatbe, akkor én úgy képzeltem el, hogy ez egy három tagú csapat lesz. Tehát én a háttérben maradok és jön még hozzám egy fiú és egy lány hang. Végül is így alakult, hogy ketten maradtunk Nikivel, de én ezt abszolút nem bánom.
2008-ban találkoztatok a Nikivel, és akkor egyből neki is álltatok a közös munkának?
A.G.: Hát olyan 2009 körül kezdtünk neki a tényleges munkának. Végül is próbáltunk mi úgy is, hogy hárman voltunk, aztán valahogy a srác lemorzsolódott.
Mennyire hobbi ez, mennyire életforma, mik a célok?
A.G.: Azt hiszem hobbinak nevezhetjük. Aki ellátogat a honlapunkra az is láthatja, hogy ott minden egyes dal ingyen letölthető. Minket nem a bevétel és a mindennapi betevő hajt. Azt azért hozzátenném, hogy szerintem minden zenész arra törekszik, hogy talán ez a hobbi előbb utóbb a megélhetésüket segíti. Egyelőre még nem tartunk itt. Úgyhogy minden nap megyünk dolgozni, ugyanúgy, mint bárki más. Nem tagadjuk, nem szégyelljük. Sőt, talán mondhatom büszke vagyok rá, hogy munka mellett, család mellett ez így tudjuk csinálni.
A facebookon is van hivatalos oldalatok, ahol a múltkor megosztottatok egy fotót a házi stúdióról.
A.G.: Hát igen, vagy egy kis házi stúdiónk. A sok év alatt apránként összegyűlt a technika. Azt gondolom, hogy ez most abszolút kielégíti az igényeinket.
Meg hát gondolom, hogy ez az alkotást is nagyban megkönnyíti.
A.G. Én azt gondolom, hogy csak így lehet olyan szintű profi produkciót készíteni, ami nekünk megfelel. Nincs bent másnak az ízlése, esetleges buta ötletei, csak a mi elképzeléseink.
Mekkora a közönségetek?
L.N.: Érdekes a dolog, mert még külföldre is eljutott a zenénk. Még Brazíliából is kaptunk rajongói levelet.
A.G.: Meg persze a youtube-ot is szoktuk nézegetni, néha rákeresünk magunkra, és találkoztunk olyannal, hogy egy külföldi felhasználó feltöltötte a mi dalunkat. És olyan szinti pop oldalt is találtunk, amelyik külföldi, de ránk talált. Szóval én azt gondolom, hogy ez a közönség, amiről beszélgetünk, folyamatosan nő. Nem mondom azt, hogy országos ismeretségről beszélünk, mert hazudnék. Nyilán nincs mögöttünk menedzsment, így maradnak a közösségi oldalak, meg a közönség „suttogó propagandája”.
A csapatnak a nyáron jelent meg első nagylemeze, az Életkaleidoszkóp, amiről már egy klipes dal is kikerült, a Lelkünk könyvei címmel.
L.N.: Sárvár és Ikervár között vettük fel a klipet, egy szélerőmű parkban. Nyáron, 40 fok melegben, fekete bőrkabátban. Majdnem egy egész napig tartott a forgatás.
Mi volt a koncepció, hogy épp a pörgő széllapátokat választottátok a háttérnek?
A.G.: Valami olyasmit szerettem volna, aminek a képi világa akár egy külföldi csapatot is takarhat. Szóval el szerettem volna kerülni azt, hogy magyar épületek, útjelző táblák vagy más egyéb szerepeljen a klipen.
A külföldi életérzésnek adtatok is rendesen, mert volt egy oldtimer is a videóban.
A.G.: Így van. Egy 1956-os Crysler New Yorkert kaptunk kölcsönbe. Ezúttal is szeretném megköszönni Mészáros Jocó barátomnak, hogy önzetlenül átadta nekünk.
Hogy találtátok meg a kocsit?
L.N.: A Gergő ötlete volt, hogy tegyük fel a Facebookra, hogy keresünk egy autót a forgatáshoz. Elég sokan jelentkeztek, de végül a Jocó előbb megtalált minket, minthogy a többi jelentkező között választanunk kellett volna.
A.G.: Ez az autó egyébként 20 litert eszik százon. Így végül trailerrel vitettük le a forgatási helyszínre. A 4 perc 46 másodperces dalhoz nagyjából 6-8 órát forgattunk.
Akkor ez egy új mérföldkő?
L.N.: Nekem igen, mert nekem ez az első klipem. Gergőnek volt már klipes dala, nekem ez az első, így nagyon boldog vagyok.
