Pop kulturális alapművé válhat-e a Disney+-on futó Kim Kardashian "divatshow"

A Minden Fair című sorozat elsőre felszínes, sablonos, rossz sorozatnak tűnhet. A képkockák mögé nézve viszont egészen más kép rajzolódhat ki, miért is adták nagy színésznők a nevüket egy Kim Kardashian divat parádéhoz.

Pár hete indult a Minden Fair című sorozat a Disney+-on. Bár még csak az első pár epizód érhető el a sorozatból, legalább annyian istenítik a sorozatot, mint ahányan utálják. Az idáig elérhető részek valóban nem egy Emmy-díjas forgatókönyv megfilmesítését igazolják, mert a sztori kifejezetten sablonos. De mindenképpen valami olyat kapunk, ami mellett nehéz szó nélkül elmenni.

A Minden Fair sorozat szereplői a People Magazinban megjelent fotón
web

Az alkotó, az a Ryan Murphy, akinek keze alól több alapmű is kikerült. Többek között az American Horror Story, a Kés/Alatt vagy éppen a Glee -Sztárok leszünk. A Minden Fair pedig egy ügyvédes sorozat, melyben csak női színésznők alakítják a nagymenő ügyvédeket: Glenn Close, Naomi Watts, Sarah Paulson, Niecy Nash és Kim Kardashian.

Sokan igazi nagy durranást vártak - joggal - R. Murphy kezei közül. Meg is kapjuk, csak nem úgy, ahogy ezt vártuk. Az első három részből kiderült, hogy itt nem a sztori a lényeg, hanem a képi világ, és a hatás, amit ma vizuálisan lehet a leginkább elérni.

Tisztelgés a múlt előtt

Nagy merészség lenne részben párhuzamot húzni az egyik olyan sorozattal, ahol az outfit-ek egyik fontos alapját képezték a sorozat ikonikussá válásának (Szex és New York). De mégis csak valami hasonlóról van szó. Természetesen a Kim Kardashian által alakított Allura viszi ebben is a zászlót. Szinte minden jelenetben új ruha - ami persze nem a "hagyományos" ügyvédi kis kosztum - új smink és persze frizura. Persze ez, minden szereplő esetében igaz. Igazi divat remekműveket látunk minden jelenetben, akár egyszerre többet is.

Kim Kardashian az egyik konszolidáltabb outfitben. Ritka pillanat ez a visszafogottabb look a sorozatban
web

A sorozatot népszerűsítő sajtó turné során Kim elárulta, hogy ragaszkodott saját stylistjához, és elárulta azt is, hogy volt olyan vintage szett, amiért Europába repült a házi divattanácsadója, hogy sorozat egyik jelenetében pár pillanatig abban, azt viselhesse.

Még mindig "szentségtöréssel" kacérkodva, a szereplők és maga a rendező R. Murphy is így tiszteleg az ikonikus Sex és New York előtt, amivel egyben új is fejezetet nyit. 2025-re rengeteget változott a világ és benne a divat is. Más kell ahhoz, és talán kevesebb is, hogy valaki ikonná váljon. Sőt néha több. Már a sorozat első pár részében kapunk pár olyan "look"-ot, melyek beleégnek a retinánkba, pozitívan. Mint, amikor Allura-t alakító Kim egy sárga estélyiben, fekete könyék fölé érő bársony kesztyűben, talpig gyémántban ver szét egy Bmw-t. Persze lehet jönni, azzal hogy harsány, sok, ízléstelen mondjuk egy kultikus Szex és New Yorkhoz képest. De milyenné is vált a világ az elmúlt 20 évben? Harsánnyá, sokká, olykor ízléstelenné.

Harc az ageing ellen

Az elmúlt években sokat hallottunk a nőket a koruk miatt ért negatív diszkriminációról. A női szereplők közül Glenn Close a maga 78 évével a legidősebb. De kapaszkodjunk Kim Kardashian is 45 éves már. A többi fő szereplő valahol életkorban a kettő között van. Persze a gaz csábító szerepet alakító Teyana Taylor a legfiatalabb (34) a szereplők között.

A 78 éves Glenn Close is szerepet vállalt a sorozatban
web

Csatába állt R. Murphy a sorozattal és megmutatta, hogy a nem legfiatalabb korosztályból válogatott női színésznőkkel is lehet valami meghatározót alkotni. Validálja az évek múlását a női szépség felett. Teszi mind ezt úgy, hogy bár valószínűleg a stáb harmadik legfontosabb embere - a sminkes és a fodrász után - egy plasztikai sebész lehetett. Ennyi botoxot kevés helyen lát az ember egyszerre. És ez teljesen rendben van. A hat főszereplő nem csak korban, hanem karakterben is próbálja lefedni - mennyire lehet persze egy ilyen túlzásokkal eszközölő mű esetében - a női "típusokat". Kin több, kin kevesebb beavatkozás látható. Glenn Close arca néha majdnem olyan fiatalnak tűnik, mint K. Kardashian-é. És nagyon menő.

A kesztyűk fontos elemei a sorozatnak. Vajon ez egy fajta tisztelgés a Pop Királynője előtt?
web

Ha ageingről beszélünk, valószínűleg sokunknak beugrik Madonna neve. A kora miatt az egyik, a sajtó által talán legtöbbet bántott híresség. Millió olyan lesi fotó készült, amin a keze öregedését kesztyűvel próbálja rejtegetni. Csipke, fél ujjas vagy hosszú kesztyű millió variációban. Már nem csak Madonnán. A sorozatban is rengeteg jelentben viselnek a szereplők kesztyűt. Mi más ez ha nem legitimálás és tisztelgés a pop nagy asszonya előtt?

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Kultúra